„Island hopping”. A thaiföldi hátizsákosok között a legelterjedtebb sportág. A célja elég egyszerű: egyik szigetről a másikra utazni. A legmenőbb, ha ezt úgy sikerül megtenni, hogy még szárazföldet se érintsen az ember, azaz valami helyi halásszal vagy esetleg menetrendszerinti hajóval érkezzen az újabb szigetre. Mi még csak kezdő „island hopper”-ek vagyunk, mert Koh Taoról először a szárazföldre kellett érkeznünk az éjszakai komppal, hogy aztán 2 órát várakozzunk egy utazási iroda-étterem-magánlakás-kisboltban. Értenek az üzlethez, az biztos. A kb 2 órás várakozás alatt betettek egy dvd-t, hogy mégse unatkozzanak a várakozó utasok közben pedig rendeltünk némi kaját is, pl sült zöldséges rizst, mindezt reggel ötkor. A film „A halálos iramban
Tény, hogy Thaiföld turisztikai logisztikája kimagasló, vannak nagyobb központi városok országszerte, ahova érkeztetik a turistákat, és onnan újra szétszortírozva viszik őket tovább a végcélig, mindezt egy sztenderd kisbusszal, amiben 12-14 ember fér el. És minő meglepetés, de majdnem mindig van mindenkinek ülőhelye, mostanság már ritkán zsúfolnak be turistabuszokba több embert, mint amennyi ülőhely van benne. Ez azért a többi délkelet ázsiai országra még nem jellemző… Ezekben a sztenderd kisbuszokban a ízlésrendőrség azért találna érdekességeket. Először is brutál hangfalakat és egy kisebb LCD TV-t mindig raknak bele, hogy akár karaokézni is lehessen benne. Aztán a „plafon” díszítése is megér egy misét, gondosan cicomázott fényes, műanyag berakások, sőt, akár komplett ledsorok is, pusztán a kellemes hangulat miatt. Viszont kifejezetten kényelmesek az ülések, így hamar el tudja felejteni az ember az európai szemnek ízlésficamos dekorálást.
.
Visszatérve utazásunkra Koh Lantara, a szigetre vezető utat két kompátkelő színezi, de a fejlesztések nagy ütemben folynak, hisz építik már a hidakat és az utakat óriási ütemben. 5-10 éve állítólag szinte még semmi nem volt a szigeten de még pár év és gyaníthatóan hatalmas szállodák nőnek majd ki a földből. Már most komoly beruházások vannak, köszönhetően a sziget kellemes adottságainak.
Koh Lanta a többi thai szigethez képest viszonylag nagyméretű, a szezonban (október-március vége) kifejezetten pezsgő élet jellemzi, ami viszont a mi április végi érkezésünkre (szerencsére) véget ért. Így az aktuális állapotok leginkább a szeptemberi Siófokhoz hasonlítottak, csak továbbra is 30 fok feletti hőmérséklettel és az esetek többségében még mindig szikrázó napsütéssel. Gyakorlatilag már minden második étterem és szállás zárva volt, vendég pedig alig, ebből adódóan csendes volt a környék, a strand. Már rutinból nyomtuk a robogózást, ugyanis itt sincs más lehetőség a közlekedésre, vagy ha mégis talál az ember tuktukost, pár nap alatt a gatyáját is kifizeti az utazgatásra. Az volt a vicces, hogy mivel már kevés a fizetővendég, a tuktukosok (ami itt egy oldalkocsis motorkerékpárt jelent) már magát a tuktuk-ot is bérbe adták a turistáknak sofőr nélkül…
Az első szállásunk (Lanta Green Garden), amit az egyik utazási iroda ajánlott nem jött be igazán, így az első reggel ébredés után váltottunk is egy másikra, amit sikerült egész jó árra lealkudni.
Íme a költözködésünk kismotoron:
Az új szállásunkkal (Lantas Lodge) már nagyon boldogok voltunk, ugyan egyszerű, de tiszta és közvetlenül a parton volt, így még a szobában is hallottuk a tenger zúgását. Milyen romantikus… :)
.
.
.
A szigeten egyébként egy nyugati parti és egy keleti parti főút van, és a kettőt 2-3 keresztút köti csak össze az egész szigeten, mivel a két partot egy kisebb hegy választja el. A nyugati parton 5-6 különböző strandszakasz van, ahol egymást érik a szállások az olcsó fapadostól a drága luxusig. Általában egy-egy partszakaszon nagyjából hasonló kategóriájú szállások vannak, van a hátizsákos partszakasz, vannak a közepes árkategóriájú partszakaszok, és néhány kisebb, amiket általában 1-1 komócsibácsi űberspria szálloda foglal el. A középkategória egyébként kb. 1500-2000 baht. Mi a budget részen kerestünk és találtunk szállást 400 bahtért. A sziget keleti része még teljesen fejletlen, mondjuk inkább úgy, hogy autentikus. Ami látnivaló, az a tenger maga. Sajnos snorkeling helyek nincsenek elérhetően parthoz közel, azok csak szervezett út keretében, hajóval közelíthetőek meg. Ezen felül még természetesen van néhány búvárközpont, hiszen mint majdnem minden thai szigetnek, ennek is kiváló merülőhelyei vannak, de most a búvárkodást költségvetési szempontokból inkább kihagytuk. A szigeten a szárazföldön látnivalóként akad még néhány barlang, pár kilátópont és egy nemzeti park, ami egy szép járható erdő, de ezentúl semmi különös, mindez fejenként 200 bahtért, így ez is kimaradt.
.
.
.
.
Természetesen az ide látogatókat elsősorban a tengerpart érdekli, azokból vannak szépek és kevésbé szépek is. A kevésbé szépek abból erednek, hogy sajnos nagyon szemetesek, és csak egyszer-egyszer láttuk, hogy bárki is szedte volna a szemetet ezekről a partokról. Ez bennünket elszomorított, hisz nekünk alap, hogy otthon a kapu előtt az utcafrontot is szépen kell tartani, ha leesik a hó, azt eltakarítani. Itt ugyan nem hó van, hanem műanyag palack és egyéb szemét, amit a tenger vet partra, de ez van, jobb nem lesz. Senki nem mártózik meg úgy szívesen, hogy előtte habtányéron, söröskupakon, törött üvegeken kell keresztülvágnia. Na persze azért voltak gyönyörű tiszta részek is, csak ezeket bizony külön keresni kellett...
A sziget egy muszlim közösség, de nem nézik ki a rövidgatyás, ujjatlan trikós turistát, és a saját maguk öltözéke is jóval lazább, mint mondjuk a szigorúan muszlim Malajziában vagy Indonéziában. Az emberek itt mindenhol kedvesek és segítőkészek voltak, többször ránk köszöngettek hatalmas mosollyal az utcán, integettek. Azt hogy észrevettek bennünket, itt nem éreztük inzultusnak, sőt kifejezetten jóleső érzés volt.
Bár Koh Lanta szépsége tapasztalataink alapján a thai szigetek között számunkra valahol inkább az alsó harmadban helyezkedik el, viszont mivel nagyon nyugis 3 napot tudtunk itt eltölteni, kifejezetten jól éreztük ott magunkat. Egyik nap például a teraszon ülve hangosan felröhögtünk, mikor észrevettük magunkat, hogy mégis mennyire stresszes életet is élünk épp. Történt ugyanis, hogy már vagy 20 perce egy ugrópókot figyelgettünk, hogy is ugrál egyikőnk majd másikunk lábán. Nagyon megbízható kis pók volt, amint valamelyikünk közel tette a pókhoz a kezét vagy a lábát, 2-3 másodperc múlva már ugrott is át rá. Szóval szó mi szó, stresszes dolog volt ez a pókugratás… :)
Vasárnap, mint egy rendes pihenőnapon, egy kellemes futással indult a tengerparton, majd kis úszás, napozás. Megnéztük, mit ajánl a Lonely Planet és a Tripadvisor, és azokat a helyeket elkezdtük szépen sorjában meglátogatni.
Az első hely a Phad Thai Rock’n’roll nevű mini étterem volt, amit egy helyi arc üzemeltetett. Összesen három féle kaját kínál, phad thait, széles metéltes kaját és sült rizst. Ennyi. És nem is kellett több, ezt a hármat profin csinálta. Még csak 7 hónapja kezdte az üzletet, de máris az 2. helyet kapta meg a Tripadvisor honlapon, a turisták ajánlásai alapján. Így kell ezt csinálni. Mi is vagy 20 km-t robogóztunk, hogy megkóstoljuk a pad thai-át, de megérte, az egyik legjobb volt, amit eddig Thaiföldön ettünk (azért még mindig a bangkoki phad thai-unk viszi a prímet…).
.
Ezután megnéztünk egy másik ajánlást, a Monkey Biziness kávézót is, amit egészen biztosan valami európai arc nyithatott, érződött a hely stílusán, hangulatán, hogy nem ma kezdték a vendéglátást a tulajok.
.
.
Egy kis motorozás és vacsizás után este már csak annyi dolgunk maradt, hogy kifeküdjünk a nyugágyakba csillagokat nézni. Na ekkor fogalmazódott meg újabb nagy bölcsességünk, miszerint „Nem minden nyugágy napágy, de minden napágy nyugágy.”, hisz mekkora lükeség napágynak hívni valamit, amin éjjel ejtőzöl.
Egyik este a parton sétálgatva betértünk egy igen hangulatos parti bárba, aminek a „where else”, azaz „hol máshol” nevet adták, nagy viccesen. A kicsit szerencsétlen névválasztás ellenére a helyet nagyon jól sikerült kidekorálni, minden asztal, vagy ülőhelyet külön-külön tematika alapján hozták létre, többnyire újrahasznosított anyagokból. Volt például egy kb. 10 fős asztal, amit konkrétan egy már leszerepelt long-tail hajóból alakítottak ki. Bár a helynek jól állt a sötétség (azaz nappal azért látható volt, hogy egyik-másik megoldás eléggé sufni-tuning), de tény, hogy sötétben nagyon csalogató volt egy Singha sörre… :)
.
.
Másik kedves helyünk egy rasta bár lett, eredeti hangulattal, kellemes zenével, kicsit szétesett tulajjal... :)
.
.
.
Thaiföldön egyébként kialakult az a szokásunk, hogy a vacsorák után fojtásnak tolunk egy rotit. Ez a helyi palacsinta százféle feltét lehetőséggel. Mangós-banános vagy a banános nutellás nálunk az örök befutó. A tészta ropogósabb, mint a mi hazai palacsintánk és egy kis lapos, töltött csomagot kell elképzelni. A végén, csak az íze kedvéért egy kis sűrített cukrozott tejjel öntik nyakon az egészet, így közelít a kétezer kalóriához egy roti. Isteni és megunhatatlan. Nyilván itt nyugtát nem adnak és nem is adóznak 50 %-ot, számolgattunk mennyit kereshetnek vele és úgy tűnik, szezonban bizony nagyon jó kis bevételt lehet vele csinálni. Otthon a Sziget fesztiválon is lehetne vele aratni, az biztos.
A helyi vállalkozók egyébként általában több lábon állnak, pl. szállás kiadás avagy egyéb családi vállalkozás, egy kis vegyes bolt, vagy valami szolgáltatás, mint ruhatisztítás, varroda, motorbérlés, túraszervezés, stb. Nem bízzák a véletlenre, és bizony nagyon ügyesen is csinálják a szolgáltatást, kereskedelmet. Látszik, hogy Thaiföldön bizony már jó pár 10 éve jelen vannak a turisták, volt idejük tanulni és fejleszteni a szolgáltatásaik színvonalát. Visszagondolva egyébként a Khao Sok Nemzeti Parknál látottakat, miszerint minden helyi arc valamilyen fullos pick-up kisteherautóval jár, azért még mindig nehezen tudjuk megérteni, hogy miből tudják ezt megtenni. Mindenesetre Andi ott is csorgatta a nyálát folyamatosan, mivel imádja a dögös 4x4-est pick-up-okat, amiből Thaiföldön van bőven választék.
Visszatérve Koh Lantához, az egyik legjobb élményünk a hétfőnként nyitva tartó helyi piac meglátogatása volt. Ami „hiba” volt, hogy ezt éhesen tettük… :) Pedig ugye alapszabály, hogy nem szabad éhesen menni piacolni, soha, semmilyen körülmények között. Nem tartottuk be ezt a szabály, és bizony degeszre is ettük magunkat a jobbnál jobb falatokból, amikről nem mindig tudtuk, hogy pontosan micsoda is. Amiket felismertünk, azok között volt nyárson tofu, kisrák csípős szósszal, sült halkarikák csipős szósszal és grillezett hal szintén csípős szósszal. Erre letoltunk egy kis cukornád italt, majd kókuszitalt, egy kis kókuszos sütit, házi kókusztejes tápiókagyöngyöt, egy mogyorós és egy kókuszos lepényt. Mindezt 35 fokban, kevesebb, mint 2000 Ft-ból. Azért a thai piacokon szerencsére még manapság is el lehet kapni a régi Thaiföld olcsóságát és hangulatát.
.
.
.
.
.
.
Ez a piacozás volt Koh Lantai tartózkodásunk csúcspontja, de azért még levezetésként megnéztük életünk Top 3-ban benne levő naplementéjét. (Figyelem, naplemente fénykép hegyek következnek, vigyázzatok, nehogy túladagoljátok...)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Ez bizony egy tökéletes búcsú volt Koh Lantától és másnap már folytattuk is „island hopping” túránkat a következő, egyben utolsó állomásával, Koh Lipe-vel, amit az elmúlt hetekben jó páran ajánlottak nekünk…
