2013.07.02.
16:32

Írta: AtoZ

2013. június 8-20.: Az Istenek szigete, Bali, 2. rész

Előző bejegyzésünkben meséltünk Bali legnevesebb és legturistásabb strandjairól, templomairól. Most pedig folytassuk Bali számunkra érdekesebb, élhetőbb, szerethetőbb részeivel beszámolónkat.

 

Ubud és környéke.

Na, ezt a helyet nagyon megszerettük. Még Kután béreltünk egy robogót, hogy végigrobogjunk Bali északi és keleti részén, aminek első állomása volt Ubud volt. Eredetileg egy éjszakát terveztünk maradni, aztán a három lett belőle, azért „csak” ennyi, mert már nagyon-nagyon vissza kellett vinnünk a robogót Kuta-ra (ráadásul még el sem indultunk északra meg keletre…). Ubud és környéke Bali művészeti, képzőművészeti központja, mélyen bent a szárazföldön, tenger és óceán nélkül, viszont telis-tele buja zöld teraszos rizsföldekkel, mesebeli kis tradicionális házakkal, kézműves műhelyekkel. Szerelem volt első látásra.


P6160901-W550.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Andi Zoli Indonézia Bali Amed Ubud Goa Gajah Batur Gunung Kawi

2013.06.28.
14:00

Írta: AtoZ

2013. június 8-20.: Az Istenek szigete, Bali, 1. rész

Bali. „Az Istenek szigete”. „Az álmok szigete”. Csöpögős, túlzónak tűnő leírások. Aztán megérkezel, kicsit kipihened az utazást, körülnézel, és rájössz, hogy hát ja, nincsenek is ezek az áradozások olyan távol a valóságtól… A vicces, hogy sokan azt nem tudják megmondani, hogy Indonézia hol van, de Balit már kenik vágják, az Eat Pray Love mozifilm, vagy épp romantikus tengerparti esküvőkről fotók, stb. miatt. Jaaa, hogy Bali Indonézia egyik szigete? :)

P6120423-W550.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Andi Zoli Indonézia Bali Kuta Tanahlot Uluwatu Legian Denpasar

2013.06.18.
18:14

Írta: AtoZ

2013. június 7-8.: Milyen egy aktív vulkánon ébredni? Mount Bromo, Indonézia

Yogyakartaban a szállásunkat reggel 8 körül elhagytuk, kisbuszba hajtogattuk magunkat és nekivágtunk egy újabb nagyon hosszasnak ígérkező útnak. Átlag 50-es sebességnél mi ketten az első ülésen foglaltunk helyet a sofőr mellett. A 10 fős  kisbuszban, összesen mintegy 16-an. Ezúttal az előkelő első sorban sem kellett attól félnünk, hogy a légkonditól befagy az arcunk, mert nem működött. Minek az, 36 fokban. Emellett premier plánban készülhettünk életünk utolsó perceire, látva a vezetési zorál-morált és mantrázhattuk az ázsiában már ismerős sorokat, azaz „eznemférmárbe, nemeznemférmárbebazz…..de befért.”  Andi egy darabig viszonylag jól viselte az utazást, mert ellenben Zolival, neki volt fejtámlája, plusz mára tökéletesre fejlesztette az alvástechnikáját minden körülmények között.


P6070001-W550.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: vulkán napfelkelte Andi Zoli Indonézia Mount Bromo Mount Semeru

2013.06.12.
18:53

Írta: AtoZ

2013. június 3-7.: Goodbye Jakarta, hello Yogyakarta! Indonézia, Jáva szigete

Szumátra szigetéről, Bukit Lawangból, az orángután rezervátumból, a következő úti célunk, Jáva szigete felé vettük az irányt. Mivel Szumátrán az utak elég ramaty állapotban vannak, a távolságok meg óriásiak, valamint szerencsére Indonéziában is elég sok fapados repülő járat közlekedik, ezért nem volt kérdés, hogy Jáva szigetére, Jakartába repülővel megyünk. Időt, pénzt és nem kevés autóbuszos halálfélelmet megspórolva ezzel.

 

A repüléshez ismét Medánba kellett mennünk (ez észak Szumátra központi városa minden szempontból). A dzsungelből a kisbusszal közvetlenül a repterére vitettük magunkat, mert Medán nem az a város, ahol szívesen ellófrál az ember egy fél napot. Medán reptere azért elég „limitált”, miután reggel 10-re már ott voltunk, az este 8-kor Jakartába induló járatig bizony volt elég időnk töviről hegyire megismernünk. Mindenesetre arra jó volt ez az idő, hogy telefonon foglaljunk szállást Jakartában, mivel este 10 körül volt várható az érkezésünk, és bizony Jakarta (meg úgy általában az Indonéz nagyvárosok) sem az a hely, ahol csak úgy szívesen sétálgat az európai emberfia, pláne nem nagy hátizsákokkal.

Feltúrbózott tuktuk Jakartából:

P6040033-W550.jpg 

Szólj hozzá!

Címkék: Andi Zoli Jakarta Indonézia Jáva Yogyakarta Prambanan Borobudur

2013.06.06.
18:49

Írta: AtoZ

2013. május 30 - június 3.: Ahol a víz, az dzsungel és az orangutanok az úr... Bukit Lawang Orangutan Center, Indonézia

Nagy szerencsénkre a Lake Toba-tól immár közvetlenül is el lehetett jutni Szumátra másik nagy nevezetességéhez, a Bukit Lawang Orángután Központhoz. Bukit Lawang azon kevés helyek közé tartozik a világon, ahol a nagy mértékben megcsappant orángután populációval foglalkoznak. Tevékenységük a még vadon élő orángutánok élőhelyének védelme és biztosítása, valamint a rabságban született, vagy valami miatt önellátásra képtelen egyedek visszaszoktatása a dzsungelbe. Az orángután egyébként az egyik legveszélyeztetettebb faj a világon, akiknek DNS-e az emberével 96,4%-ban azonos. Bukit Lawang gyakorlatilag a Taman Nasional Gunung Leuser nemzeti park belépő faluja egy igen sebes sodrású folyó partján. (Bohorok), onnantól fogva kezdődik a védett terület, az érintetlen dzsungel. Sajnos mint Ázsiában sok helyen, itt is szinte napról napra meg kell küzdeni a nemzeti park védelméért, mert a pálma olaj és a gumiültetvények csábító pénzhozó eszköznek számítanak itt is, így sokszor áldoznak fel akár védett nemzeti parki területeket is a pénz oltárán.

És ha még ez mind nem lenne elég, 2003-ban a monszun időszak közepén egy óriási áradás söpörte el a falu közvetlenül a folyó partján felépült épületeit. Az áradás este 9-kor csapott le teljesen váratlanul, és több mint 400 embert, plusz rengeteg háztáji állatot ölt meg. A faluban nincs olyan ember, akinek ne halt volna meg valakije ezen a napon.

A falu és a Bohorok folyó:


DSC_0017-W550.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: piac orángután dzsungeltúra Andi Zoli Indonézia Medan Szumátra Bukit Lawang Orangutan Center Jungle Tribe Thomas Leaf Monkey Long tail macaque

2013.06.02.
10:54

Írta: AtoZ

2013. május 26-30.: A világ legnagyobb vulkanikus tava, Lake Toba, Szumátra-Indonézia

Kuala Lumpurban az utolsó esténk kissé elhúzódott, így összepakolás után karcsú másfél óránk maradt az alvásra a reggel 3.30-as kelésig. Shyam, a Yellow House tulaja nagyon kedves volt és felajánlotta, hogy elvisz bennünket autóval a reptérre, elég a benzint fizetnünk. Ennek nagyon örültünk, mert éjjel másfélszeres tarifával közlekednek a taxik, így az kb. annyiba került volna, mint a repjegyünk ára. A repülőút a szumátrai Medánba kicsivel kevesebb, mint egy óra, ráadásul egyfajta időutazás is, mivel a malajziai 6 órás időeltolódás helyett az indonéz Medánban csak 5 óra a különbség, így a helyi idő szerint korábban érkeztünk meg, mint ahogy elindultunk Kuala Lumpurból. Vicces érzés. :)

Indonézia röviden. A világ 4. legnagyobb népességű orzsága, kb. 240 millió emberrel, egyben a világ leglakottabb szigetvilága. Több mint 17.000 szigetből áll, szinte megszámlálhatatlan népcsoportból, így az, hogy valaki indonéz, az bizony csak egy politikai kifejezés, olyan, mint amikor azt mondjuk a magyarokra és a svédekre is, hogy európai: bár igaz, de azért ez vajmi keveset árul el az ott élő emberekről. Területileg 3 fő szigetet szoktak kiemelni, ahol a népesség több, mint 90%-a található: Szumátra, Java és Borneo. A turizmus az elmúlt évtizedben sajnos nagy mértékben csökkent az egyébként fantasztikus természeti adottságokkal rendelkező Indonéziában. Ez köszönhető az országban az elmúlt években bekövetkezett számos komp-, és repülőbalesetnek, az elmaradott infrastruktúrának, az országban elsődleges muszlim vallással szemben tanúsított nyugati „ellenszenvnek”, az indonéz kormány által lecsökkentett vízum érvényességnek (3 hónap helyett 1 hónap), az évekkel ezelőtti terrorista robbantásoknak Bali szigetén és az óriási természeti katasztrófáknak. A legemlékezetesebb mindenképpen a 2006-os több mint 100.000 emberéletet követelő cunami volt, ami az összes ország közül Indonéziát sújtotta a leginkább. Nem mondhatnánk, hogy szerencsés évtized van az indonézek mögött…


P5280101-W550.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Andi Zoli Indonézia Medan Lake Toba Parapat Hariara Guesthouse Szumátra

2013.05.31.
16:25

Írta: AtoZ

2013. május 20-26.: Folyt.: Rombolunk, újjáépítünk, avagy Yellow House, Kuala Lumpur, Malajzia

Az első hét komolyan elfárasztott bennünket több okból is. Egyrészt leginkább bontásból és szétszedésből álltak a napjaink, amik igen energiaigényesek. Másrészt pedig elég elkeserítő volt, hogy folyamatosan újabb és újabb nem várt problémákkal szembesültünk, amelyek egyre lehetetlenebbé tették azt, hogy a Yellow House-ban tervezett 2 hetünk alatt valódi érdemi, újjáépítési munkát tudjunk végezni.

 

Gyakorlatilag bármihez nyúltunk, bármibe fogtunk, arról kiderült, hogy annyira rossz állapotban van elsősorban a termeszeknek köszönhetően, hogy nem nagyon lehet vele mit kezdeni, le kell bontani. Ráadásul az egyik központi, tetőszerkezet tartó gerenda alját is totálisan megették, így annak a kicserélése első számú prioritássá vált. A projectet vezető ausztrál srácon, Cam-en is egyre jobban látszódott a stressz, az idegeskedés, hiszen ő is egyre inkább szembesült a ház valódi, borzasztó állapotával.

Ez itt a furdoszoba fala, miutan kibontottuk az elso falecet:

P5200154-W550.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: Andi Malajzia Zoli Chinatown Kuala Lumpur Yellow House Petronas Twin Tower KLCC KL Tower Surya Petaling street Central Market Citrawarna

2013.05.22.
17:35

Írta: AtoZ

2013. május 10-19.: Építsünk hostelt Kuala Lumpurban önkéntes alapon - Yellow House, KL, Malajzia

Május 10-én hajnalban, egy kb 9 órás órás kimerítő buszút után megérkeztünk Kuala Lumpurba. Egy önkéntes projektben veszünk részt (Yellow House), ami célja egy lakóház vendégházzá való átalakítása. A házat az elmúlt években elsősorban indonéz vendégmunkások bérelték. Legutóbb pontosan 17-en. 6 szobában. Úgyhogy az állapotok ennek megfelelőek voltak a megérkezésünkkor, első asszociációs gondolatunk Andival a „buldózer” szó volt, vajon miért. A ház tulajdonosa (Shyam) egy leválasztott részében él a háznak, gyakorlatilag ő a „szomszédunk”. Habár ő egyedül lakik a házrészében, nála is hasonlóak a körülmények (a 3 vele élő kutya sem segít a tisztaság fenntartásában, az már egyszer biztos). A házat valamikor az ő apukája építette, és évek óta dédelgetett álma, hogy vendégházat nyisson. Mostanra sikerült egy minimál pénzmagot összeszednie és hozzá néhány lelkes ingyenmunkás önkéntest, köztük minket is.

A felújítandó HÁZ:

P5090167-W550.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: Andi DIY Malajzia Zoli Kuala Lumpur Ecoteer Yellow House

2013.05.16.
16:44

Írta: AtoZ

2013. május 6-9.: Teknős- és cápanézőben, Perhentian Island, Malajzia

Perhentian Island, Malajzia. A maláj név magyarul azt jelenti "megálló". Ugyanis sokáig pusztán csak kereskedők használták ezt a szigetet egyfajta megállóként, pihenőhelyként a szárazföld felé. Aztán a maláj kormány lassan rájött, hogy bizony a turizmussal ezt is eléggé jól fel lehetne futtatni... Azért nem kell megijedni, a sziget szerencsére megmarad egy gyéren lakott, elsősorban alsó és középkategóriás szállásoknak helyet adó paradicsomnak. Ezen felül Perhentian Malájzia egyik legszebb búvár és snorkeling merülőhelye, kristálytiszta türkiz tengerrel, fehér vagy aranyszínű homokos partokkal és gyönyörű sziklákkal.

P5060080-W550.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: teknős cápa snorkeling Andi Malajzia Zoli Kuala Besut Perhentian Island Ecoteer maláj vacsora Long beach Kecil Besar

2013.05.13.
15:49

Írta: AtoZ

2013. május 1-5.: Langkawi, a sasok (és duty free cuccok) szigete - Malajzia

Langkawi. 104 szigetből álló szigetcsoport az Andaman tengeren, nem messze a Thai-Maláj határtól. Az 1900-as évek végéig a maláj néphiedelem azt tartotta, hogy egy elátkozott hely, de aztán itt is győzött a pénz, 1986-ban a maláj miniszterelnök elhatározta, hogy átok ide vagy oda, márpedig Langkawiból egy turisztikai központot csinál. És lőn. Mára Malajzia legkedveltebb turisztikai célpontja, mind a malájok, mind a külföldről Malajziába látogatók számára. Hogy sikerült ezt ilyen rövid idő alatt elérnie? Langkawi egyrészt tényleg gyönyörű szigetrendszer, vetekszik a legszebb thai szigetekkel, a szárazföldhöz is közel van, így komppal is könnyedén megközelíthető, a csodálatos tengerpartok mellett esőerdők és hegyek is megtalálhatóak rajta tökéletes kilátási lehetőségekkel. Ja igen, és „talán” az is hozzájárult a sikerességhez, hogy vámmentes övezetnek nyilvánították (duty free zone), így az egyébként kifejezetten magas maláj luxustermék adók (némely esetben 200%!!!) itt nem drágítják az alkoholos italok, luxusautók, cigaretták, stb. árait. Ez azért elég nagy csáberő… :) Egyben azért ez eléggé furcsa is, hiszen Malajzia muszlim ország, és a hithű muszlimok nemhogy nem ihatnak alkoholt, de még a kezükbe sem vehetik azt! Így gyakorlatilag a bárokban a felszolgálók valamint a közértesek többsége Langkawi-n nem maláj, hanem kínai, thai, indiai, stb., mivel az ő vallásuk nem tiltja az alkohollal való tevékenykedést. (Na persze azért a malájok között is vannak nem hithűek, akik azért nem vetik meg az alkoholt, egyre többen…)

P5010055-W550.jpg 

Szólj hozzá!

Címkék: Andi Malajzia Zoli Langkawi Penang Rainbow Lodge Cenang beach Jungle Walla Red Tomato Hotel Datai Cable Car Langkawi Gunung Raya Star Lodge Gurney Plaza Chulia street Arulmigu Balathandayuthapani Kovil

süti beállítások módosítása