2013.04.14.
12:59

Írta: AtoZ

2013. március 28-30.: Khao Sok, a (majdnem) érintetlen dzsungel - Thaiföld

Az igazán izgalmas 48 órás utazásunk után öröm volt megérkezni reggel 6-ra a Khao Sok nemzeti park bejáratához. Az út mellett kidobott minket a busz, és amíg vártuk, hogy az előre lefoglalt szállásunkról valaki értünk jöjjön egy pick-uppal, addig szépen fel is kelt a nap, így végre lehetőségünk volt meglátni, hogy mennyire gyönyörű helyen is vagyunk. Merthogy ugye éjszakai busszal érkeztünk, úgyhogy semmit sem láttunk egészen addig a minket körülvevő meseszép tájból. A buszon kaptunk egy kis elemózsit is, amit egy nagy fa alatt el is fogyasztottunk. Zoli fülig érő vigyorral konstatálta, hogy nagyon finom kis édes bucit kaptunk, csokis. Andi gyanút fogott, hisz Ázsiában nagyon ritka a csokis bármi. Hát ez sem az volt, hanem vörös babos :). De tényleg finom volt.

P3260018-W550.jpg

.

P3260016-W550.jpg.

P3260022-W550.jpg.

P3260029-W550.jpg

Némi várakozás után végre jöttek értünk és egy negyed óra múlva már át is vettük a kis rusztikus faházunkat. Nagyon egyszerű, kissé már lepukkant állapotban levő cölöpökön álló faház, csak a legszükségesebb dolgokkal, de a célnak tökéletesen megfelelt, ráadásul a kis teraszról elénk táruló látvány minden kis apró kényelmetlenségért kárpótolt minket. Gyors kipakolás a táskákból, és már a nyakunkba is kaptuk a nemzeti park előtt elterülő, kemény 1 utcából álló „várost”, ami gyalogosan majdnem 8 perc alatt meg is járható. Tökéletes helyszín kellemes, nyugodt pár nap eltöltéséhez…

P3260032-W550.jpg.

P3260035-W550.jpg.

P3260040-W550.jpg.

P3260042-W550.jpg.

P3260043-W550.jpg.

P3270047-W550.jpg.

P3270052-W550.jpg

.

P3270053-W550.jpg.

P3270066-W550.jpg

Mi is ez a Khao Sok? Gyakorlatilag Thaiföld egyik legérintetlenebb esőerdeje, nemzeti parkja. Sajnos nem túl jó a helyzet Thaiföldön a nemzeti parkok tekintetében, mivel nem megfelelően védettek, a magas korrupció miatt pedig gyakorlatilag „kis” pénzzel még mind a mai napig is el lehet intézni, hogy akár egy nemzeti park közepén húzzon fel az ember egy kis szállodát vagy egyéb épületet. Szomorú. Eddig szerencsére ez a nemzeti park még viszonylag megmenekült az ilyen betelepítésektől, úgyhogy tényleg az egyik legérintetlenebb terület egész Thaiföldön. Nagy örömünkre.

Az első napunkat a kis éttermek, a lehetséges programok felkutatásával kezdtük, majd találtunk egy jól eldugott szálláshelyet, ami mellett egy kristálytiszta vizű folyóban lehetett fürdeni és egy lengő kötélről ugrálgatni. Itt egy kicsit nézegettük, ahogy a gyerekek szaltókat nyomnak a vízbe, majd mivel már kezdett lemerülni a belső elemünk az elmúlt 48 órás utazásunk következtében, jó korán ágyba is bújtunk, ami már ugye 2 napja nem történt meg velünk.

P3270061-W550.jpg.

P3270064-W550.jpg

Végre ágyban aludhattunk, ami vízszintes volt, nem rázott, nem dudált és nem villogott szembe senki a fényszórójával. Zseniális. Ezek helyett azért voltak helyi specialitások is, ugyanis Zoli hajnal 2 körül arra ébredt, hogy Andi zörög valami zacskóval. Oldalra fordult, és mivel látta, hogy Andi békésen alszik, így rá kellett eszmélni, hogy bizony nem Andi zörög a zacskóval, hanem valami más. Ugyanezekben a percekben Andi pedig Zolira gyanakodott, mint zajforrás. Fejlámpa fel, és a szoba körbepásztázása közben feltűnt az oldalfalon hesszöl egy 10 centis kisegér, aki némi hezitálás és farkasszem nézés után úgy döntött, hogy ideje továbbállnia, és úgy felszalad az oldalfalon a tetőre, hogy pislogni sem volt időnk. Gyorsan körülnéztünk, hogy mit dézsmált meg a kis rágcsáló, és bizony a csomagolt papayánk bánta, hogy nem voltunk elég körültekintőek az ételek hermetikus széfbe zárását illetően. A természet közepén ez megesik.

Másnap úgy döntöttünk, hogy bérlünk egy kisrobogót, és megpróbálunk magunktól elmenni egy hajós utazásra a nemzeti park területén fekvő gyönyörű tavon. Ugyanis az utazási irodák borsos 1500 baht-ért (12.000 Ft) árulták a hajóutakat. Gondoltuk majd mi jól megtrükközzük a dolgokat, magunk odamegyünk a kikötőbe, és valami kis helyi halásszal megalkudunk, hogy vigyen egy pár órát minket a tavon. Ázsiában általában ez be szokott jönni…

Úgyhogy robogóra fel, és nekivágtunk az 50 km-es útnak, mivel a kikötő a nemzeti park másik bejáratánál helyezkedett el. Szerencsére a robogóhoz kaptunk bukósisakot is, ami nagy kincs! Erre a robogózgatásra nagyon rákaptunk, hiszen a csoportos szervezett programokkal ellentétben így bármikor megállhatunk, ott ahol mi akarunk, addig, amíg mi akarjuk. Mondtuk már, hogy nem szeretjük a szervezett csomag túrákat? :)

P3280068-W550.jpg

Szellemházak eladók:

P3280071-W550.jpg

Nagy meglepetés volt, hogy Vietnamhoz, Indiához és Kambodzsához képest mennyire kulturáltan közlekednek a thai-ok, pedig még emlékszünk, hogy első thaiföldi látogatásunk során teljesen kész voltunk, hogy húúúú, őőőőőrület ahogy itt közlekednek az emberek. Ugye minden relatív, és 1,5 hónap India után a thaiföldi közlekedés smafu.

Ami szintén relatív, az a kisrobogóval megteendő távolság: amíg autóval 50 km alatt még csak meg sem áll az ember egy percre sem, addig robogóval azért mindenképpen tartani kell pár megállásnyi szünetet, hogy a folyamatos vibrációt kirázza a testéből. Olyan, mintha egy rezgős, rázós Power Plate gépen töltene el az ember néhány órácskát. Jól esik megállni, és nem bizseregni egy pár percet. Arról nem is beszélve, hogy azért az átlagsebesség is inkább 30-40 km/óra az autós 80-90-hez képest.

Így 1,5 óra alatt oda is értünk nemzeti park másik bejáratához, ahol is először egy a tóra nyíló kilátóhoz érkeztünk meg. Annyit tudni érdemes a tóról, hogy egy félig-meddig mesterséges tóról beszélünk, ugyanis néhány 10 évvel ezelőtt építettek egy vízerőművet ide, ami pedig jól felduzzasztotta az addig viszonylag kisméretű tavat. Bár így egy valóban szemet gyönyörködtető természeti látványossággá vált a tó, azért elég furcsa, hogy ezt egy mesterséges vízerőműnek köszönheti, mindezt egy nemzeti park területén. Hmmmm.

P3280074-W550.jpg.

P3280079-W550.jpg.

P3280087-W550.jpg.

P3280091-W550.jpg

De sebaj, a kilátó után irány a kikötő, ahol gondoltuk jól lepaktálunk valami helyi halásszal. Na persze, ahogy azt Móricka elképzelte. Ugyanis az történt, hogy a kikötőben bár valóban nagyon sok helyi típusú „longtail” csónak horgonyozott, de jegyet csak egy központi jegypénztárból lehetett venni. A kiscsónak 1500 Baht, a nagycsónak 2000 Baht-ba került 2 órára, punktum. A kishajóba is befértek ugyan 10-en, de teljesen mindegy volt, hogy 2-en, vagy 10-en bérli ki az ember, az ár az ugyanannyi. És mivel ide a kikötőbe az esetek 90%-ában már csak szervezett túrás csoportok jönnek, így elég kicsi volt az esélye annak, hogy sikerüljön magunk köré gyűjteni még vagy 4-5-6 embert, így csökkente a költségeket. Ráadásul erre az 1500 Baht-ra még rájött volna 2x200 Baht a nemzeti park belépőjeként, így egy 2 órás hajókázás annyiba került volna kettőnknek, mint Indiában a New Delhitől Bombai-ig tartó több ezer kilométeres, 5 különböző vonattal történő utazás. Némi tanakodás után kicsit fájó szívvel úgy döntöttünk, hogy akkor ez most kihagyós, ennyit nem tudunk erre a hajóútra áldozni. Egyébként az általánosságban kijelenthető, hogy Thaiföld, habár még mindig viszonylag olcsó, de azért szépen évről évre érezhetően emelkednek az árak és közelítik az európai szinteket, nagy sajnálatunkra. Hiába, az egyre több orosz, amerikai turista már alkudni sem igazán alkudozik, egyszerűen felvásárolja, amire szüksége van, ennek következtében pedig a helyiek szépen emelgetik az áraikat. Ha valaki hátizsákkal, nagyon alacsony költségvetéssel szeretne Ázsiában utazgatni, annak Thaiföld már egyre kevésbé opció, egyre inkább „csak” India, Indonézia, Vietnam, Laosz és még talán Kambodzsa marad.

P3280093-W550.jpg

Azért annyira nem voltunk elkeseredve, felpattantunk újra a robogóra, és amennyire még lehetett, körbeautóztuk a nemzeti parkot (nem nagyon lehetett további járható út hiányában :)), majd irány vissza a szállásunkra.

P3280100-W550.jpg

Útközben teljesen oda meg vissza voltunk a tájtól, a süllyedő felhőktől, a ki-kisütő napsugaraktól, nagyon „romantikus” volt a látvány. Meg is álltunk egy erdei szállodánál, ahol azt hirdették, hogy nekik van a legjobb kávéjuk, gondoltuk, hogy húúú, ezek ám a nagy szavak, ezt le kell ellenőriznünk. Andi elmondása szerint valóban az egyik legjobb kávé volt, amit eddig Ázsiában ivott, de ez azért még mindig relatív, vakok között félszemű a király. :) Viszont maga a szálloda valami elképesztő volt, egy kis völgyben óriási sziklákkal, kis hegyekkel körülvéve. Természetesen a látványnak megfelelően ez már nem budget szállás volt, 2000 Baht (16000 Ft) lett volna egy éjszakára egy kis bungaló, úgyhogy nem rohantunk vissza a saját szállásunkra kicsekkolni, hanem maradtunk inkább ott 300 Baht-ért (2400 Ft).

P3280105-W550.jpg.

P3280111-W550.jpg.

P3280115-W550.jpg.

P3280121-W550.jpg.

P3280127-W550.jpg.

P3280128-W550.jpg.

P3280136-W550.jpg.

P3280154-W550.jpg

A szállásunkra való visszaérkezés után irány egy kis étterem, ahol volt ingyenes wifi és az árak is rendben voltak, plusz a hangulat is jónak tűnt. Egészen addig, amíg megérkezett az ételünk, ugyanis az első falat elfogyasztásánál az étterem hátsó részéből felhangzott a jól ismert csempevágó gép „kellemes susogása”. És onnantól fogva ez volt. 5 perc csempevágás – 3 perc csend – 5 perc csempevágás – 3 perc csend. Van ez így… :)

Az utolsó napunkon elhatároztuk, hogy akkor belevetjük magunkat az őserdőbe, és lenyomjuk a trekking gyalogtúrát a nemzeti parkban. A térkép alapján 6 kis vízeséshez és 2 kis tóhoz lehetett gyalog eljutni, és a legmesszebbi cél 7 km-re volt a kiindulástól. 7 km, ugyannmááá, gondoltuk. Jól nekiindultunk, eleinte egy autószéles földúton vezetett az ösvény, néztünk is nagyokat, hogy óóó, hát azért ez nem lesz egy nagy túrázás. Aztán autó széles földútból egy keskenyebb túraút lett, abból pedig hamarosan egy nagyon keskeny, alig kitaposott, egyszer emelkedő, egyszer lejtő csúszós, eléggé igénybevevő kifejezetten komoly ösvény. Átlagsebességünk drasztikusan lecsökkent, és kezdtük érezni, hogy hát bizony nem biztos, hogy a végéig eljutunk a túraútnak, mivel ugye azt visszafele is meg kell tenni. Mivel éppen száraz évszak volt, ezért a folyó nagyon alacsony vízállású volt, így az útközben meglátogatott vízesések inkább csak csordogáltak, mint sem estek. Viszont a száraz évszaknak az előnye az volt, hogy piócákkal nem kellett bajlódnunk, állítólag az esős évszakban folyamatosan támadnak, és egyfolytában azzal kell foglalkozni, hogy még időben le tudja az ember pöckölni magáról. Hiába, pro és kontra. Állatvilágot illetően gyönyörű madarakat, pillangókat és néhány békés majmot láttunk.

P3290002-W550.jpg.

P3290010-W550.jpg.

P3290015-W550.jpg.

P3290026-W550.jpg.

P3290037-W550.jpg.

P3290039-W550.jpg.

P3290044-W550.jpg.

P3290046-W550.jpg.

P3290047-W550.jpg.

P3290054-W550.jpg.

P3290056-W550.jpg

.

P3290066-W550.jpg

Az utolsó előtti vízesésnél a folyó egy kis tóvá duzzadt, ahol kellemesen meg lehetett mártózni, ezt Zoli maximálisan ki is használta, és az 1 méter „magas” sziklákról halált megvető bátorsággal ugrált be a szintén 1 méter magas vízállású tóba. Nagyon bátor… :)

P3290070-W550.jpg.

P3290074-W550.jpg.

P3290092-W550.jpg.

P3290097-W550.jpg.

P3290252-W550_1.jpg

Viszont itt már kezdett erősen délután lenni, meg aztán éreztük azt is a testünkön, hogy nem biztos, hogy ki kéne teljesen purcantani magunkat, így úgy döntöttünk, hogy az utolsó vízeséshez már nem megyünk el, hanem visszafordultunk a szállásunk felé. Így is összesen 12-13 km-t sikerült túráznunk, és bizony a végére már nagyon kifulladtunk, egyrészt mert már jó régen túráztunk ekkorát, másrészt pedig a folyamatosa emelkedők, lejtők szépen ki is készítették a lábainkat. Este már csak egy vacsorára maradt erőnk, és már ki is dőltünk.

P3290341-W550.jpg.

P3290370-W550.jpg.

P3290381-W550.jpg.

P3290391-W550.jpg

Az utolsó napunkon pedig már csak egy gyors reggeli, és már jött is értünk egy kisbusz, ami elvitt minket Surat Thaniba.

P3300398-W550.jpg

Ott egy estére megpihentünk, és tartottunk egy mini bevásárlást egy plázában. Vettünk magunknak egy kis inyencséget is, bubble teát, azaz zselével turbósított italt. Andi ivott egy "Boba taiwan milk tea ice"-t, Zoli pedig egy "White boba lychee jasmin green tea ice"-t :). Este pedig csenben megünnepeltük a Húsvétot egy-egy dobozos sörrel és két zacskó jó fajta instant levessel. :)

P3300400-W550.jpg

A plázában ki volt állitva a legújabb thai csoda, a Transformers! Kb. mint egy játék lego autó:

P3300401-W550.jpg

A pláza előtti szobrok. Titeket mire emlékeztetnek? :)

P3300403-W550.jpg

A nagy sietség tárgya az volt, hogy március 31-én még reggel mindenképpen oda kellett érnünk a Surat Thanitól 50 km-re levő Suan Mokkh buddhista vipassana elvonuló központba, egy 10 napos bentlakásos meditációs elvonulásra. Oda nem lehetett előre regisztrálni, az érkezés sorrendjében történik a „beengedés” vagy elutasítás. De ez már egy következő, kifejezetten érdekesnek ígérkező bejegyzés lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: Andi Thaiföld Zoli Khao Sok Suan Mokkh

A bejegyzés trackback címe:

https://azazsia.blog.hu/api/trackback/id/tr155221149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.