A repülőút Bangkokból Phnom Penh-be alig 1 órás, ami a hajnali indulás miatt kifejezetten rövidnek tűnt, tudtunk volna többet is aludni a repülőn. Kambodzsában még egyikőnk sem volt, ráadásul barátainktól, ismerőseinktől nem hallottunk túl sok jót róla, na persze Angkor Wat kivételével.

Az első meglepetés a tisztaság, az útlevélkezelés egyszerűsége, a tisztviselők kedvessége. Jó indítás. A pénzváltással kicsit gondban voltunk, mert azt olvastuk, hogy mind a dollárt, mint a helyi pénzt (riel) elfogadják, de érdemes kisebb címleteket váltani. Mivel nekünk csak thai bhat-unk volt, ezért inkább helyi pénzbe váltottuk át, biztos ami biztos alapon. Ekkor még nem sejtettük, hogy a dollárt nem csak hogy elfogadják, de még kifejezetten előnyben is részesítik a saját pénzükkel szemben, sőt, a bankautomata sem riel-t ad, hanem szép ropogós USD-t. Mindenesetre ez azért furcsa. Tanácsunk a Kambodzsába utazóknak: teljesen felesleges helyi pénzt váltani, bár azért így sem lehet megúszni, hogy néha néha ne riel-ben kapjunk vissza a boltban, és akkor jöhet a keveredés a 100-ok, 1000-ek és 10000-ek körül. Vicces játék.

Második meglepetésünk: a reptérnél fix áras taxit vagy tuk-tukot lehet bérelni, nincs szükség vitázásra, alkudozásra. Ez is szuper.

Hosszú utcákon keresztül egymás mellett sorakozó motor és robogó áruldák. Van itt kérem kereslet.Bizony itt kötelező a bukósisak. A közlekedésben tudják értelmezni és betartják a lámpák jelzéseit. Figyelnek egymásra és akkor dudálnak, ha tényleg szükséges.

Harmadik meglepetésünk: Phon Penh fővároshoz képest nagyon kicsi, kifejezetten kis forgalmú, óriási dudaszólóktól mentes város. India és Bangkok után ez olyannyira furcsa volt, hogy a tuk-tukunkon ülve szinte úgy éreztük magunkat, mint egy vidéki sétakocsikázáson. Teljesen lelassulva, szinte a nyálunk kicsordult a bambulások közepette, a pulzusunk minimális szinten. Azt kellett, hogy tapasztaljuk, hogy az elmúlt 1,5 hónap annyira kiégette az érzékszerveinket, hogy sokkal erősebb ingerekre van szükség ahhoz, hogy felkeltse valami a figyelmünket. Ez egyfelől hasznos, másfelől akár veszélyes is lehet, pl. a közlekedésben.

Mindenesetre, ahogy terveztük, egyből a Thai nagykövetségre mentünk, hogy ott beadjuk a vízumkérelmünket. Hamar kiderült, hogy az bizony minimum 3 nap, így csak hétfőre lesz meg. Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy akkor amíg az útlevelünk a thai nagykövetségen várja, hogy pecsétet kaphasson, addig mi „felruccanunk” Angkor Watba 3 napra, és hétfőn visszajövünk az útlevelünkért.

.

Madár-életkép.

.

.

.

A galambkergetés nemzetközi sport.

.

.

. Alább Phnom Penh légi látképe.

.

Tetőterasz-magány.

.

A városban a folyóparton. Kültéri fix sporteszközökkel sportolók, focizó gyereket és felnőttek, sétálók.

.A piac, ahol minden van.

.

.

.

.

Az első vacsoránk. Elkezdtük feltérképezni a helyi sör felhozatalt. 

A nap további részét sétálgatással töltöttük a városban. Érdekes módon kifejezetten kellemes élmény volt, az emberek mosolygósak voltak mindenütt, sehol sem éreztük magunkat még csak kicsit sem veszélyben. Hogy ezen miért csodálkoztunk? Egyrészt az ismerőseink beszámolói miatt, másrészt pedig a kambodzsai nép és a khmerek történelme miatt. Gondoljuk, hogy sokan azért nagyjából ismerik azt a sok rettenetes dolgot, amit a khmer népnek kellett átélnie az elmúlt évtizedekben, de azért most két mondatot írnánk róla, mert nem lehet Kambodzsáról úgy beszélni, hogy ne ejtsünk szót a Vörös Khmerekről, Pol Potról.

Röviden: miután a vietnami háborúban 1975-ben Saigont elfoglalták az észak vietnami kommunisták, kihasználva az alkalmat ezzel párhuzamosan a szintén kommunista Vörös Khmerek átvették a hatalmat Kambodzsa felett. Sajnos azonnal egy elképesztő mértékű népirtásba kezdtek, amely 4 éven keresztül tartott. A lényeg: mindenki, aki értelmiségi volt, városban lakott, beszélt nyelveket, szemüveget viselt (nem vicc!),  azokat vagy munkatáborokba zárták, vagy kinyírták. Ennyi. A céljuk egy kommunista agrárország létrehozása volt, ebből kifolyólag az értelmiség nemkívánatos vált a Vörös Khmerek és vezetőjük, Pol Pot számára. Ez azért is elég furcsa, merthogy Pol Pot egy jómódú család sarjaként maga is Franciaországban tanult annakidején ösztöndíjjal. Az áldozatok pontos számát senki sem tudja, vannak források, amelyek 1 millióra, mások pedig 2-3 millióra saccolják, aminek egy része kivégzés következtében, másik része pedig a politikai-gazdasági rendszer összeomlása miatti kialakult járványokban, vagy alultápláltságban halt meg. A vörös Khmerek hatalmát 1979-ben tudták megdönteni a vietnamiak, de egészen Pol Pot 1998-as haláláig számos földalatti egység tartotta rettegésben az országot. Mindenesetre ez a tömeggyilkosság még nagyon élénken és mélyen él Kambodzsa népében, hiszen szinte kivétel nélkül minden családban van valaki, aki az áldozatává vált ennek a népirtásnak. Ráadásul a Vörös Khmerek legfőbb vezéreit még mind a mai napig keresik, akiket pedig elkaptak, azok ellen jelenleg is zajlanak a perek…

Számunkra úgy tűnt a fővárosban, hogy lassan de biztosan kezdenek a kambodzsaiak magukhoz térni ebből a szörnyűségből, és elkezdték felismerni, hogy nagyjából a turizmus az egyetlen esélye az országnak, hogy gazdaságilag újra lábra álljon. Ennek megfelelően nagy fejlesztések, abszolút turistabarát szolgáltatások jellemzik az országot, habár azért az még nagyon érződik, hogy csak nemrég kezdték el tanulni a turisták kiszolgálását. Páran azt mondják azok közül, akik 15-20 éve voltak Thaiföldön, hogy jelenleg Kambodzsa azon a szinten van a turizmusban, mint annakidején Thaiföld. Van hova fejlődni az országnak, de látszik az igyekezet.

Mindenesetre rögtön az első este igénybe is vettünk egy tourist office-t, hogy a másnapi Siem Reap-be (azaz Angkor Watba) szóló buszjegyünket megvegyük, kemény 8 USD/ fő áron. 6,5 órás buszút, és állítólag már az utak is felújításra kerültek, így a korábbi buszos rémtörténeteket az utak minőségéről már szépen el lehet felejteni.

Másnap még a busz indulása előtt azért ellátogattunk a Royal Palace-ba, ami egy szépen felújított és karbantartott palota és buddhista templom komplexum, 1,5 órára tökéletes elfoglaltság. A város további nevezetességeit, úgymint a kivégző teret és a népirtásról szóló múzeumot tudatosan hagytuk ki.

.

.

.

.

.

.

Ankor Wat "terepasztal"

.

A busz utunk meglepően eseménytelenül telt, 6,5 órás buszozás után már meg is érkeztünk Siem Reap-be, ami a világ egyik csodájának, Kambodzsa nemzeti büszkeségének, az Angkor Wat templom együttesnek a kiszolgáló városa.

Alább a buszról lőtt képen jellegzetes cölöpös fa-házak. Előttük már szélesítik, építik a műutat.

Következő bejegyzésünkben már a nyüzsgő, űberturistás városról és az Angkor templomok ámulatbaejtő látványairól fogunk írni.