A buddhista vipassana meditációs elvonulás hivatalosan április 11-én reggel 8-kor ért véget, akkor oldották fel a „csendrendeletet”. Ekkor azonnal megindult az emberek között a megosztás, hiszen bár már 10 napja együtt keltünk-meditáltunk-éltünk, senki nem tudott senkiről semmit. Kicsit talán túl gyors is volt a visszarázódás a beszéd világába, úgyhogy mi inkább nagy ismerkedések helyett körbejártuk utoljára a központot, és csináltunk pár fényképet (hiszen az elvonulás közben ez tilos volt). Aztán irány a főút másik oldalán fekvő központi apátság, ahol is egy helyi kis szerzetes 3 kissráccal körbevezetett minket a területen, és elmesélte az egésznek a keletkezését. Ezután nagy búcsúzkodások következtek, majd a következő feladat az volt, hogy eljussunk Surat Thani városába, ahonnan este a kompunk indult Koh Tao szigetére. Néhányan a csoportból ücsörögtünk a buszmegállóban, hátha jön valami közlekedési eszköz, ami nekünk megfelel. Jött. Úgy hívták Billy. Billy egy ausztrál pali, aki egy német cégnek dolgozik immár 10 éve, Thaiföldön. Egy nagy terepjáróval jött, benne a két félvér kislányával (thai felesége volt, akitől pár éve elváltak). Eredetileg az egyik elvonuló társunkért jött volna, de nem találta meg, úgyhogy akkor gondolta, hogy ne menjen haza üres kézzel, inkább elvisz minket. Ennek mi szívből örültünk. Néhány perc logisztika után plusz öt fő fejenként két hátizsákkal bent volt a kocsiban. Ez a módszer Európában komoly bírságot vont volna maga után, de kérem, ez Ázsia, itt hatékonyság van, és senkit nem érdekel, ha lobogva a tetőn kapaszkodva, platón vagy csomagtartóban utazik valaki. Itt legalább ketreces élő csirke nem volt velünk, már ez is valami. :)

Szóval Billy eltranszferált bennünket a városba, közben egy megállóval a helyi giga plázánál, ahol Zolival a tudatos egészség jegyében toltunk két fánkot! Isteni volt!

A frissen verbuválódott, az elvonulást sikeresen teljesítőkből álló csapatból két srác a városban maradt, így estig az ő szobájukban hagyhattuk a cuccainkat és felkerekedtünk várost nézni, kajálni rengeteget beszélni és megvenni a jegyünket az éjszakai kompra.

A kis csapattal elmentünk egy vega étterembe, majd a szállodában egy életmentő tusolás után beültünk egy sörözőbe. Andi szeme komolyan bekönnyezett az első korty kedvenc Paulaner búzasörbe való kortyolás után. Komp indulás előtt még császkáltunk az éjszakai piacon és állva mint a lovak, teljes tudatosság jegyében ettünk még egy kis pad thait és egy irgalmatlan csípős papaya salátát.

A komp indulására leszakadt az ég, ami azt eredményezte, hogy a hajón épp a mi fekvőhelyünknél folyt be a víz, de a személyzet gyorsan megoldotta és egy műanyag zsákkal leszigetelték az ablakot. Mivel azonban ez nem bizonyult éppen kitartó megoldásnak, mi még előkaptuk a tekercs otthonról vitt ragasztószalagunkat és kissé rásegítettünk a fixálásra. Működött.

Egy kicsit időzzünk csak le az éjszakai komp témájánál. Számos hajó megy Surat Thaniból Koh Tao szigetére, általában délelőtt indulnak, és 3-4 óra múlva már ott is vannak a szigeten, mivel ezek szép nagy és gyors hajók, katamaránok. Ennek megfelelően elég drágák is (1000 Baht körül / fő, azaz 8000 Ft). Az éjszakai komp viszont csak 550 Baht, ennek megfelelően bizony nem mai darab a hajó, és 8 óra alatt ér a szigetre. Az „olcsóságának” köszönhetően kifejezetten a hátizsákos turisták, és a helyiek használják ezt a közlekedési formát, ami leginkább abban csúcsosodik ki, hogy a hajó feltöltöttsége kb. 150%. A fedélzet azon részén, ahol nincs fekvőmatrac, ott valamilyen csomag van, amit a helyiek visznek a szigeten levő üzletükbe, legyen az robogó, gyümölcs, ásványvíz, alkohol, kisasztal, élőállat, stb. A maradék helyen meg szépen egymás mellé fektetik a 160 cm hosszú, 50 cm széles alvómatracokat, amik még a helyi kis thai-oknak sem éppen nagyok, nemhogy az átlag 180-as európaiaknak. Szerencsére mindenkinek helyjegye van, így legalább lehet tudni, hogy elvileg kinek meddig terjed az alvóterülete. Mindenesetre nagyon barátságos, ismerkedős, hogynemondjuk „testközeli” a hangulat ezeken az éjszakai hajókon. Probléma csak akkor szokott lenni, ha haragos a tenger, és az utasok egy része tengeribeteg lesz, mert ebben az esetben bizony az 1 négyzetméterre eső hányások száma elég magas. Nekünk szerencsénk volt, mert bár dugig volt tömve a hajó, és az eső is esett, nagyon sima volt az út. Ráadásul az addigi betonon alvás után ez az út és a maga kényelmetlenségei már meg se kottyantak számunkra (ugye hogy minden relatív?). Plusz élményként összehaverkodtunk Ray-jel Malajziából, aki Zoli fekvőszomszédja volt és kifejezetten értelmesnek és jófejnek bizonyult.

.

.

Másnap reggel 7-re érkeztünk Koh Tao, azaz teknősbéka szigetre. Összefutottunk néhány meditációs ismerőssel, így közösen pattantunk be egy pickup taxiba, ami elvitt minket az előre foglalt szállásunkhoz. A szigeten a taxik kivétel nélkül óriási pick-up teherautók, aminek a platójára kis padokat szerelnek, úgyhogy a hepehupás utakon nagy mulatság így utazni, folyamatosan pattogva.

.

Kedvenc thai palacsintásunk:

Koh Tao viszonylag kicsi sziget, 6-7 stranddal, de a legnagyobb is messze kisebb, mint az átlag, több kilométer hosszú thai strandok. Ebből kifolyólag az egész sziget barátságos, családias, 10 perc alatt el lehet jutni robogóval az egyik végéből a másikig, pont ideális. Mi a viszonylag csendes déli Chalok beachen béreltünk egy szobát fürdővel, 450 bahtért (Tropicana Resort).

.

.

.

.

.

.

Thai bolti kutya:

A Thai újév miatt (Songkran) minden szállás teli volt és bizony az árakban sem lehetett alkudni. Még pár napig ezután is keresgéltünk a szomszédos strandokon olcsóbb szállást, de végül maradtunk az eredetileg foglaltnál, mert arra jó volt és kényelmes, hogy az éjszakákat ott töltsük. A közvetlen mellettünk lévő út és leginkább az éjjel még ezerrel bulizó német szomszédjaink zavarták kissé a nyugalmunkat, de hát nem lehet mindig minden tökéletes, néhány velük folytatott miheztartás-beszélgetés után ennyi belefért.

A szigeten egyébként Sairee beach jelenti a központot. Ott valóban hangosan zajlik az élet, mi kajálni, mászkálni szívesen mentünk oda, mert szuper hangulatos helyek vannak, de aztán annál jobb volt „hazamenni” a szállásunkra, a nyugisabb déli részre. Itt egyébként a tengerpart is nagyon kellemes, barátságos, belátható méretű, hangulatos bárokkal, gyönyörű kilátással.

.

.

.

.

.

.

Koh Tao-ról elterjedt nézet, hogy egy búvárparadicsom. Ezt tudtuk mi is előre, mégis ekkora felhajtásra nem számítottunk. Szinte minden második bolt egy búvárközpont és a szigeten átlag napi 3600 merülést végeznek. Ez durva statisztika egy ilyen kis szigetre, pláne összevetve azzal, hogy egész Ausztráliában végeznek ennyi merülést naponta. Mi is elmentünk 2 merülésre Andi egy norvég ismerősével Simennel, a Buddha View búvárközpontban. Andi kellő rutin híján még mindig picit stresszes merülés előtt, de amint a vízben volt, minden gond elszállt. Jó élmény volt újra a tengerben lenni hallva a saját légzésünket, szívverésünket, figyelve azt a különleges, csodás világot. Minden alkalommal megállapítjuk, hogy életünk egyik legjobb döntése volt megcsinálni a vizsgát. Andi otthon végzett az Aquaqund suliban, magyar nyelven komoly hiteles oktatásban, rengeteg tudásanyaggal. A gyakorlati tanulás a 10. kerületi uszodában zajlott, a nyílt vízi pedig a Dorogi tónál. Na ezt követően 3 éve döbbenetes élmény volt először tengerben búvárkodni (Phuketen) és azóta is minden alkalommal kap valami új élményt. Zoli a Maldív-szigeteken csinálta a vizsgát már vagy 10 éve, így neki már akkor hatalmas élmény és látvány volt, azóta viszont nehéz neki újat mutatni. :) Ez a mostani merülés kellemes, laza volt, de mivel az idő elég szeles volt, így a víz alatti látási viszonyok limitáltak voltak. Nem is merültünk túl mélyre, maximum 18 méterre, így a két merülésünk bár nagyon élvezetes volt, de mindketten voltunk már búvárkodni jobb körülmények között. Azért ehhez az is hozzátartozik, hogy a legolcsóbb és legközelebbi merülőhelyre mentünk, de persze ha fejenként kifizettünk volna 4000 Baht-ot (32000 Ft), akkor elvittek volna minket a Sail Rock nevű merülőhelyre, ahol akár a 10-12 méteres (!) whale sharkokkal (cetcápa) is együtt tudtunk volna úszni. Ez most sajnos kimaradt, bár lehet, hogy helyben összefostuk volna magunkat, ha meglátunk egy ilyen óriási teremtményt a vízben… :)

.

.

.

Egész Thaiföldön Április 13-án volt Songkran, azaz a Thai újév, illetve egyben az esős évszak köszöntése, amit hagyományosan locsolással ünnepelnek. Eredetileg ez egy vallásos ünnep volt, mindenki elment meglátogatni a család idősebb tagjait, buddhista kolostorokba mentek adakozni a szerzeteseknek, többnyire ételt, italt, felajánlásokat adni. Azonban nagyrészt a turisták miatt egyre inkább a vízlocsolás maradt meg az ünnepből, mert erre bizony nagyon rákaptak országszerte, merhogy’ mekkora buli ez már! Így reggeltől estig megy a vízágyúzás, vödörrel vagy bármi egyéb vízlocsolásra alkalmas tárggyal. Aznap mi már béreltünk egy robogót és elővigyázatosságból esőkabátot öltöttünk magunkra. Sokat nem ért, a 15 perces robogózás alatt alsógatyáig áztunk. Ugyanis ilyenkor senkit nem kímélnek a locsolók, és bizony a robogón haladva nem mindig esik jól két kátyúkerülgetés közben az arcba érkező vödör víz. Mindennek a tetejében délutánra még a Nap is elmenekült, így néha már szinte fáztunk a motoron (kb. 1,5 hónapja először) úgyhogy mi is inkább visszabotorkáltunk a szállásunkra megszáradni és „sebeinket nyalogatni”. Délután viszont újra nekibátorodtunk pár órára. Ilyenkor az a szívás, hogy mindenki az utcán bulizik, értsd úgy, hogy az éttermekben kaját kapni sem lehet, hisz mindenki ünnepel, ráadásul már senki sem szomjas (értsd mocskos-csatak részeg). Szerencsénkre egy kis éttermet azért találtunk a csendes déli részen és miután jól kiszórakoztuk magunkat, bevacsiztunk és kidőltünk. Az újévet egyszer jó volt látni Thaiföldön, de legközelebb valószínűleg ki fogjuk hagyni… Bangkokot meg egészen biztos, hogy messziről fogjuk elkerülni ebben az időszakban, ami ott megy ilyenkor, az minden képzeletet felül (alul?) múl…

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

. 

Amit még feltétlenül érdemes a Koh Taon töltött napjainkból kiemelni, az az egymást érő szülinapok sora. Ugyanis Zolinak április 14-én, Andinak pedig április 17-én van a születésnapja. Ebből adódóan ezt az időszakot általában 3-4-5 napon keresztül folyamatos ünnepléssel töltjük.

Zoli szülinapját kreatív reggelivel kezdtünk. Ásványvizes palackból vágott gyümölcshajó friss ananásszal és mangóval. Seven-Eleven-ben vett banános süti, a szobában frissen főzött vietnámi zöldtea.

Ezt talán még nem említettük, de tapasztalati alapon jótanácsnak is szánjuk, hogy vettünk egy merülőforralót, így zacsis levest, teát, kávét olcsó pénzen el tudunk magunknak készíteni. Hozzátartozik, hogy ez már a harmadik példány, mert az első kettő, indiából és kambodzsából, azon túl, hogy mindkettő rázott majd miután a nyele megolvadt hamar el is romlott. Ez az utsó, már három hete működik. Van itt minőségi áru kérem! :)

Tehát az apró reggeli után elmentünk a kikötőhöz egy kis kávézóba kiadósabbat kajálni „jól élünk” alapon, majd a nap többi részén motorozgattunk a szigeten.

Az idő igen esős volt, így napközben megpihentünk a szobánkban egy jó kis instant leves társaságában, majd este tisztességgel ünnepelve beültünk egy svédasztalos BBQ helyre és egy sör mellett megsütögettük a vacsinkat az asztalunknál (minden asztalhoz hoztak egy kis asztali sütögető edényt izzó parázzsal, és a bepácolt húsokat, tengeri ketyeréket azon kellett megsütnünk).

.

Másnap felkerekedtünk a robogóval és körbegurultuk a szigetet. Megálltunk néhány csodaszép kilátóhelynél, meg snorkelingeztünk a tengerben. (Snorkeling az, amikor búvármaszkkal és légzőcsővel vizslatja az ember a vízi világot a víz felszínén úszkálva).

.

.

.

Délután pedig béreltünk egy tengeri kajakot (200 baht fél nap). Már útközben vettük észre hogy bizony egy mini gekkó velünk jött a kajakon. Pánikjában egyszer beugrott a vízbe, de gyorsan vissza is mászott, ekkor úgy döntöttünk, hogy megmentjük. Eleveztünk egy strandig és ott kitessékeltük a kajakból. Így új életet kezdhetett egy olyan helyen, ahova valószínűleg magától sose jutott volna el. Hiába, az evolúció nagy csoda, lehet, hogy ezzel a cselekedetünkkel indítottuk el egy új faj kifejlődését. :)

.

.

.

.

.

.

.

.

Aztán hogy folytatódjon az ünneplés, április 17. megünnepeltük Andi szülinapját is. Ágyba kapott reggeli: isteni házi banános süti, egy erős vietnámi kávé és vietnámi zöld tea, friss mangó, ananász és kókusztejes-kukoricás-tápiókagyöny desszert, mindez gyertyafénnyel színezve. Romantika a köbön!

Később a kikötőnél beültünk egy francia tulajdonú kis kávézóba, majd újra megajándékozva magunkat elmentünk jógázni. Egy új zélandi pali volt a hely tulajdonosa, aki jópár éve jött Koh Taora 3 napra nyaralni. Azóta csak lezárni az otthoni ügyeit ment haza… Így megy ez itt, sokan annyira beleszeretnek a helybe, hogy haza már csak muszájból mennek, pár napra. Gyönyörű nyugodt kis kertben bambusz tető alatt jógáztunk. Egy mosolygós izraeli srác, Ariel volt az oktatónk, akivel aztán picit beszélgettünk is.

Másodszor került elő a free diving (szabadtüdős merülés) témakör, így az is felkerült a „to do” listánkra. A lényege, hogy felszerelés nélkül kell merülni, függően persze az egyéni tűdőkapacitástól, de pár percet kényelmesen el lehet tölteni néhány tíz méteren minden gond nélkül. A világrekorder Goran Colak 273 méteren járt szabad tüdővel. Na ez nekünk nem célunk, viszont az igen, hogy a légzéstechnika javításával új lehetőség nyíljanak előttünk és ugye olyan dologról beszélünk, amit mindennap végzünk. :)

Végül a nap fénypontjaként este Sairee beachen egy gyönyörű naplemente keretében ünnepeltük Andi szülinapját isteni grillezett hal és egy gyöngyöző Singha sör mellett. Minden jó, ha jó a vége! :)

.

Az utolsó Koh Taon töltött napunkon, április 18-án szikrázó napsütésben búcsúztunk a szigettől, egy kellemes kajakozás és snorkelingezés után.

.

.

.

.

Az "utolsó vacsoránk" Koh Tao-n:

.

Az éjszakai komppal indultunk tovább, ami pontosan ugyanaz a példány volt, amivel érkeztünk, mert bizony a szigetre való érkezésünkkor általunk leragasztott ablak még mindig kitartott. Ugyanoda kaptuk a helyjegyet is. A kompon volt néhány cica is, amin azért elgondolkoztunk mekkora sorscsapás lehet macskaként egy hajón lenni a tengeren. De úgy tűnt, hogy ezt ők nem annak élik meg, a legkisebb folyamatosan rohangált fel alá, és mindent megtámadott, ami mozgott, legyen az lábujj vagy hátizsákról lelógó díszfütty. Nagy szerencsénkre sikerült egy olyan időszakra jegyet foglalni, amikor nem hogy teli nem volt a hajó, de még félig is alig, így mindenkinek jutott 2 teljes matrac a fekvéshez, ami azért nagyjából 1 normál méretű európai matracnak (se) felelt meg. Így viszont meglepően kényelemben tudtuk eltölteni a kikötésig tartó 8 órát, leszámítva az utazás elejét, amikor még cca kétméteres hullámokon pattogott a hajó, de ezt szerencsére mindenki jól viselte.

.

Miután reggel lepattantunk a hajóról, már vittek is minket tuktukkal egy utazási irodába, ahol meg kellett várnunk az értünk jövő kisbuszt, ami pedig Ko Lanta szigetére vitt minket.

De ez már szokás szerint egy másik történet…