Hoi An-i varázslatos két napunk után ismét buszra szálltunk, hogy a kb 200 km-re levő Hué-be menjünk át. Vettünk egy jegyet egy ülő buszra, reggel 7-re, kaptunk egy alvó buszt fél 9-re. Normál. És mi még jól is jártunk, mert a közvetlenül utánunk jövő két külföldi lányt már nem akarták felengedni a buszra, pedig nekik is volt jegyük. Sajnos a buszok túlfoglalása rendszeres, sose lehet biztos az ember, hogy a megvásárolt jegyéért valóban el fog tudni jutni az úticéljára.
Mindenesetre ez nem volt túl nagy út, röpke 3-4 óra alatt el is jutottunk Hué-be. Szállásunk már le volt foglalva, taxival megalkudtunk szokás szerint, hogy vigyen el minket a helyre. Lekopogjuk, de eddig a booking.com és a tripadvisor.com tanácsai segítségével mindig nagyon jó és olcsó helyeket sikerült lefoglalni, a szobák tiszták voltak, a személyzet pedig nagyon kedves és segítőkész. Egyébként általános dolog, hogy a szállodák egyfajta turist office-ok is, gyakorlatilag a recepción mindent el lehet intézni, robógóbérlés, turista út foglalás, buszfoglalás, valószínűleg még zenekart is tudnának intézni estére, ha szükségünk lenne rá…
Ott tartottunk, hogy Hué. Ez volt sokáig az uralkodói főváros, ebből kifolyólag sok óriási sírhely, és uralkodói emlékmű található itt. Viszont szintén a vietnámi háború, és az amerikai bombázások miatt általában nagyon rossz állapotban vannak ezek. Egyébként ezen a környéken volt sokáig a demilitarizált zóna is, amíg észak és dél Vietnam külön országot alkottak. Mindenesetre körülnéztünk a városban, elsőként a helyi Lehel téri piacra mentünk el. Bár már lassan 3 hete Vietnamban vagyunk, sikerült újra kultúrsokkot kapnunk. Nem lehet szavakban visszaadni azt káoszt, koszt és mocskot, amit ezen a piacon tapasztaltunk, ráadásul fedett helyen, és mindent lehet kapni, egymás mellett a húsos és az ékszerész. Ez már tényleg haladó pálya volt, egy idő után enyhe klausztrofóbiás tünetek jelentkeztek rajtunk, úgyhogy kimenekültünk onnan.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Ezután az igen intenzív élmény után elmentünk a város közepén elhelyezkedő uralkodói citadellába és sírhelyre (Emperor Citadel), amely egyszeri élményként megfelelt, de a nagymértékű bombázás miatt már ott sem volt túl sok épségben lévő épület. Viszont amin ismét nevetnünk kellett, az a citadella (mellesleg szintén UNESCO World Heritage épület) belsejében egy teniszpálya is megtalálható volt. Kb. mintha otthon, Budapesten a Vármúzeumban lenne egy bowling pálya. A teniszpályán láthatólag az elithez tartozóak gyakorolták tudásukat, ám a teniszlabdák jól ismert pattogó hangja némileg rombolták a hangulatát az uralkodói épületekben való szemlélődésnek. Hiába, Vietnam nem véletlenül kb. a
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Miután legyalogoltunk vagy 20 km-t, és miközben Andi már lassan hallucinált az éhségtől (mivel egész nap kekszeken és nasikon éltünk), végre beültünk a szállásunkkal szemben levő kis kajáldába, és megittuk a jól megérdemelt napi sörünket. Egyébként bár otthon egyikőnk sem iszik napi szinten alkoholt, itt Ázsiában valahogy sztenderdé vált, hogy valamikor az este folyamán elfogyasztunk 1-1 kis üveg sört, mintegy jól megérdemelt jutalomként, az egész napos túrázás, problémamegoldás után. Na persze a konstans 25-30 fok is segít abban, hogy ez kivétel nélkül jól is essen.
.
A vacsi után még visszamentünk az éjszakai piacra, ami a folyóparton található, és bizony erősen felejthető. Úgyhogy visszaindultunk a szállásra, és megállapodtunk, hogy este fél 8kor már nem ciki visszaérni a szállásra, és akár felkészülni a jól megérdemelt alvásra.
Másnap végre nem kellett hajnalban kelnünk, úgy döntöttünk, hogy újabb szervezett túra helyett ismét robogót bérlünk. Hué-ben a közlekedés azért már haladó pálya, előző nap az egyik kereszteződésben kb 20 percet azzal töltöttünk, hogy álltunk az út szélén, vinnyogva röhögtünk, és fényképeztük a különböző robogós áruszállítási lehetőségeket. Elképesztő. Erről majd egy külön blogbejegyzést is tervezünk, képekkel illusztrálva, hálás téma.
Mindenestre a robogót kibéreltük, vettünk egy nagy levegőt, és kiverekedtük magunkat a városból, mivel a sír- és emlékhelyek szerencsére a városon kívül voltak megtalálhatóak.
Kisebb fel alá robogózás után sikeresen meg is találtuk az első tervezett sírhelyet (Khai Dinh Tomb). Ez nagyon szép és látványos volt, ami viszont nagyon meglepett minket, hogy bár kb. minimum 3-400 évesnek nézett ki a épületegyüttes, csak 90 éves volt, az utolsó Hguyen dinasztia uralkodója építtette magának.
.
.
.
.
.
.
.
Az itt eltöltött kellemes kis óra után újra robogóra szálltunk, és megpróbáltuk megtalálni azt a óriás hófehér szobrot (kb. mint Budapesten a Szabadságszobor), amit útközben az egyik távoli hegy tetején láttunk meg. Ismét robogóztunk fel alá, mikor is kizárásos alapon sikeresen meg is találtuk a hozzá vezető utat.Gyakorlatilag mintha egy hindu-buddhista stílusban épült Szűz Mária szobor lett volna, gyönyörű, monumentális. A kétszintes talpazatában egy-egy nagy terem volt, ahol éppen valami szertartásféleség folyt, nem igazán tudtunk rájönni, hogy mi történik. De teljesen mindegy is volt, mert varázslatos volt a hely, Andi csinált is egy fantasztikus panoráma képet.
.
.
Innen vissza a város felé, és egy jó óra múlva meg is találtuk a másik itteni híres sírhelyet, a Tu Duc Tomb-ot. Ez az előző sírhelytől eltérően nagy zöld parkkal volt körülvéve, egy tóval egyetemben. Régebbi is volt az előzőnél, az 1800-as években emelte az akkori uralkodó, még életében. Amíg élt, nyaralóhelyként használta, és volt egy külön épület a tó partján, ahol chillezett, és költeményeket alkotott. Tudott élni, az már egyszer biztos. Bár eleinte nem voltunk elájulva az épületektől (kevésbé volt részletgazdag, mint a reggeli sírhely), de minél többet sétáltunk a kertben, annál jobban ragadott magával a terület. Könnyen le lehetett nyugodni sétálgatva, nagyon jó kisugárzása volt a helynek.
.
.
.
.
Visszafele egy másik utat választottunk, mivel odafele láttunk egy óriásplakátot, hogy nem messze van egy kézműves falu. Na, azt nem sikerült megtalálnunk, ellenben sikerült belemerülnünk az igazi vidéki vietnami élet rejtelmeibe, kis falvakon robogtunk át figyelve a helyiek tevékenységeit.
.
.
.
.
Valahogy sikeresen visszaértünk Hué-be, de a harmadik javasolt helyet, egy pagodát már nem sikerült megtalálnunk, mivel 5-re vissza kellett érnünk a szállásunkra, hogy ismét buszra pattanhassunk, és útra kelhessünk immár a fővárosba, Hanoiba. Ez ismét egy kb. 16 órás buszút, ami mindig tartogat meglepetéseket, kíváncsian vártuk, hogy most milyen élményekkel gazdagodunk.
