Ausztrália. Egy álmunk. „Olyan piszok messze van Magyarországtól és olyan sokba kerül, hogy ááááá… majd egyszer…” zakatolt mindkettőnk fejében évek óta, most pedig itt vagyunk. Sydney. Az első napokban úgy keltünk, hogy huhúúú tényleg Sydneyben vagyunk, te elhiszed ezt? Pedig van mögöttünk pár ország és néhány ezer kilométer, mégis nagy izgatottsággal és lelkesen érkeztünk, persze türelemre intve magunkat, hogy oké, megnézzük, aztán meglátjuk. Megláttuk. Imádjuk. Sydney nagyon rendben van. Ez a város teljesen készen van. Minden szervezett, rendezett, még Külsőkőbánya vagy a nyócker rész is, azaz az ipari hangulatú külvárosi részek, és a belváros is. Patent minden. Több alkalommal sétálgattunk a városban és minden szegletében találtunk valamit, ami valamiért megfogott. A hippi-, a modern-, a művésznegyed, a felhőkarcolók, a kikötők, a beach-ek. Emberek. Belőlük van elég. Kb 4,5 millió, viszont a város alapterülete mintegy tízszerese Budapestnek. Az óriási területnek köszönhetően mindenkinek elegendő hely jut, így tömbházakat elvétve látni, ellenben gyönyörű kertvárosok vannak pici kerítéssekkel, vagy akár azok nélkül. A belváros ultramodern, ami viszont meglepő, hogy a felhőkarcolók között sok régi 2-3 szintes házat meghagytak, és gyönyörűen felújítottak.

Ezen kívül nagyon sokat ad a hangulathoz és látványhoz, hogy a partszakaszt az óceán csipkézi vagy éppen lagúnák teszik változatossá a város képét. Közlekedés szempontjából nagyon jól szervezett és „bolond-biztos” a város. Nem lehet eltévedni. Mindig minden egyértelműen kommunikált, táblázott, néha már szinte zavaróan sokszor. A modern vonathálózaton elsőre letettük a hajunkat. Menetiránynak megfelelően állítható ülések, hűtés/fűtés, tisztaság, egyértelmű táblák, percre pontos közlekedés, aminek az aktuális menetrendje természetesen mobil applikációként ingyenesen letölthető. Ami jó, hogy mindez nemcsak szép, de tényleg működik is.

A Queen Victoria Building:

.

.

.

.

A helyi Váci utca, Pitt street:

Persze 6 hónap Ázsia után kimondhatatlanul nagy változás Ausztrália, itt minden más, de ez most jóleső nekünk. Első benyomásként azt láttuk, hogy Sydney Ázsia és Európa finom egyvelege. Rendszerezett, kissé túlszabályozott, tiszta és működőképes, ugyanakkor barátságos, vendégmarasztaló, a méretéhez képest stresszmentesen, békés.

DIY sörkészítő szett otthonra:

Komoly lehetett a buli:

A két ausztrál kedvenc együtt, a kenguru és az ausztrál foci:

Sydney egyik legrégebbi negyede, a The Rocks:

Az utolsó napja a helyi Mono Railnek, ugyanis nem volt rentábilis, és ezért inkább lebontják. Nem szaroznak.

Az egyik parkban lencsevégre kaptunk egy oposszumot. Édes kis jószág:

Nagyon kampányolnak a csikkek eldobása ellen. Konkrétan ez a felirat csikkekből van kirakva:

Az első napjainkon megnéztünk néhány alap turistalátványosságot. Az Operaház lenyűgöző. 7 milló dolláros tervezett költségvetés helyett sikerült 102-ből megépíteni, 10 év késéssel (1973-ra). Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a tervező (a dán Jorn Utzon) olyat álmodott, amit az akkori építészeti megoldásokkal még senki nem valósított meg korábban, így folyamatosan leállt az építkezés, és újra meg újra olyan megoldásokat kellett a semmiből kitalálni, amilyen még sosem volt. Óriási botrány volt az egész építkezés, többször majdnem végérvényesen abbahagyták, de szerencsénkre csak sikerült megépíteni, és így mára már az UNESCO World Heritage listán is szerepel, valamint egyértelműen Sydney ikonjává vált az évek alatt. Sajnos a belső vezetett túrát most ki kellett hagynunk, mert az bizony két főre legkevesebb 60 dollár, és fél év utazás után ezt már tényleg nem engedhettük meg magunknak.

.

.

.

.

.

.

És akkor itt szúrnánk be a legkellemetlenebb meglepetést Ausztráliával kapcsolatban. Habár mindenki mondogatta, hogy Ausztrália drága, azért ami várt minket itt, arra nem lehetett felkészülni. Ázsiában a napi költségvetésünk két főre, mindennel együtt (szállás, utazás, kaja, belépő, stb.) 40-45 dollárnak felelt meg. Ausztráliában, azon belül is Sydneyben ennyi pénzből egy utolsó lepukkant szállást sem tudtunk volna találni. Egy főételért egy eldugott sarki kebabosnál is ritkán lehet kevesebbet fizetni, mint 10 dollár / fő. Belépő egy programra, nevezetességre, legkevesebb 30, de nemritkán 80-90+ dollár! Kombinált felnőtt metróbérlet 50 dollár, és egy icipici stúdió apartman kb. 300 dollár, és most kapaszkodjatok meg, mindez HETENTE, nem havonta. Brutál.

Nekünk nagyon nagy szerencsénk volt, mert egy magyar párocska barátunk, Noémi és Csacsa már 9 hónapja él Sydney egyik külvárosában egy ház bérelt szobájában gyerkőcükkel, Nolennel, és a főbérlőjük (az indonéz-kínai Jandi) volt olyan jó fej, hogy „kivehettük” a ház nappaliját heti 50 dollárért. Úgyhogy éltünk is a lehetőséggel, mivel egyéb esetben kb. napi 50-ből tudtunk volna szállást találni.

Noémi, Csacsa, Nolen, Jandi, Mi és Ann, a kölcsönkutya. Ja, igen, és a poharakban hazai pálinka. :)

A másik „meglepetés” pedig az időjárást volt. Azzal tisztában voltunk, hogy itt pont fordítva vannak az évszakok, mint otthon, de azért az 5-16 fok napi átlaghőmérséklet, és a szinte folyamatos eső azért meglepett bennünket. Mondjuk ennél itt nem nagyon van kevesebb, úgyhogy azért nem olyan rossz az. Viszont mi ugye az elmúlt fél évben ritkán voltunk 25 fok alatti hőmérsékleten Ázsiában, így gyakorlatilag folyamatosan vacogtunk az első napokban. Ráadásul azt tapasztaltuk, hogy Ausztráliában a házaknak nulla hőszigetelést építenek be, így a házban, ahol laktunk, majdhogynem ugyanannyi volt a hőmérséklet, mint odakint. És hiába kapcsoltuk be a légkondit melegítés gyanánt (merthogy ugye fűtőtesteket sem szerelnek a házakba), amint lekapcsoltuk, pár percen belül visszahűlt a levegő a kinti szintre. Úgyhogy Ausztráliában az első dolgunk az volt, hogy vegyünk egy-egy pulcsit, meg nadrágot, hogy ne fagyjunk kockára. De hát ez legyen a legnagyobb problémánk… :)

Visszatérve a Sydneyben található látványosságokra, az egyik kedvencünk a Circular Quey, központi öböl és kikötő melletti hatalmas ingyenes botanikus kert. Órákat el lehet ott bóklászni anélkül, hogy megunná az ember a különleges növények, kis tavak és gondozott park látványát. Belépéskor a „Please walk on the grass” azaz Lécci lépjetek a fűre felirat fogad. Érthetően az itteniek tömegével futnak, sportolnak, sétálnak a parkban, akár munka előtt, ebédszünetben, vagy meló után. Ebbe a parkba akár hetente többször is érdemes elmenni, egyrészt óriási, tényleg megunhatatlan, és ugye még fizetni sem kell érte. :)

.

.

Bolond biztos város: a felirat szerint vigyázni kell, mert ez a fa bizony mindenféle előzetes értesítés nélkül ledobhatja az ágait. :) Köszi!

.

.

Vad kakaduk mindenfelé a városban. Borzasztó hangjuk van.

.

.

A másik ikonikus eleme a városnak a Harbour Bridge. Íves impozáns híd, aminek a tetején potom 200-300 dolcsiért per főért, biztosított körülmények közt sétálni is lehet és persze ezerrel fotózni, de most ezt is kihagytuk. A hidat 1932-ben adták át, és mind a mai napig a világ legmagasabb acél ívhídja. A két végén van 1-1 pár gránit tartóoszlop, amik az eredeti tervben nem voltak benne, viszont az emberek látva a híd épülését, attól tartottak, hogy tartóoszlop nélkül eeezbizony össze fog dőlni. Úgyhogy a megnyugtatásukra építették a masszív gránit oszlopokat, amik bizony semmilyen tartó szereppel nem rendelkeznek. Mondhatnánk placebo… :)

Egy kicsit fáztunk:

.

.

.

Ami még nagy hatással volt ránk az Bondi Beach és a partmenti sétálóút egészen a Coogee Beach-ig. Ez a kiépített sétálóút Sydney második legjobbra értékelt attrakciója a Trip Advisor szerint, ami teljesen érthető. A 6 km-es úton egyik ámulatból a másikba estünk, néhol a tengerbe omló szikláktól, máshol pedig az eldugott, hangulatos, homokos mini strandoktól. Hétvégente állítólag elözönlik az emberek az utat, és tömött sorokban lehet csak kígyózni, mi ezt megúsztuk. Kihagyhatatlan séta, ha az ember ilyen messzire eljut, mint Sydney.

.

.

.

.

.

.

.

A világ legjobb kilátásával rendelkező temetője: 

.

.

.

.

Ha már tengerpart, szintén kihagyhatatlan program Sydney egyik legszebb kerületébe, Manly-be áthajózni a helyi BKV hajójával. A hajóra érvényes a tömegközlekedési bérlet, és egy olyan 40 perces útban van része az embernek, amelyet a világ bármelyik komoly turista hajótársasága megirigyelhetne. Ja, és még ingyen wifi is van. :)

.

.

A városban még benéztünk egy-két hangulatos helyi sportsörözőbe, egy kínai tulajdonú cseh sörözőbe, ahol épp magyar napokat tartanak, és egy fantasztikus kínálatú és ízvilágú magyar cukrászdába, ahol Laci bácsi a kinézet helyett inkább az ízre megy. Az egész család a cukrászdában dolgozik, szerényen, serényen. Minden sütijük gyönyörű és kifogástalan a somlóitól a mignonon át a piramis szeletig vagy somlói galuskáig. Naná, hogy mákos lepényük is van, amire egyből lecsaptunk, hisz a mák, az bizony nagy kincs, az elmúlt 6 hónapban egyetlen egyszer sem volt lehetőségünk mákot enni.

Egyik este, miután már vagy három napja elhagytuk Ázsiát, muszáj volt egy thai kis kajáldába vacsiznunk. Addigi egyik legjobb phad thai-unkat ettük ott és egy halgolyós tésztalevest. Mivel Andi nem szeretett volna húst enni, a halleves rendelésénél elővigyázatosságból megkérdezte, hogy tesznek-e bele csirkét (ha csak annyit kérdezünk, hogy húst, azt valami miatt általában nem értik). A válasz egy határozott „nem” volt. Gesztusok pontos értelmezése szerint a válaszuk mögöttes tartalma ilyennek tűnt: „Hülye vagy, csirkét, mekkora badarság már!??!” Ellenben naná, hogy disznóhúst végül tettek a levesbe! Értjük mi, persze hogy a disznó nem csirke, de egy hallevesbe miért kell? Bármi, ami „Ázsia-szagú”, azzal nem lehet elég óvatos az ember.

Sydneyben egyébként találkoztunk otthoni barátainkkal is és új (részben magyar) barátokat is szereztünk. Egy magyar jóbarátunk családja itt él, így velük találkozgattunk, beszélgettünk az életükről, tapasztalataikról. Célunk volt ebben a szűk három hétben lehetőleg minél több emberrel találkozni, impulzust, életérzést nyerni. Sikerült. Fantasztikus beszélgetésekben, nagy nevetésekben volt részünk, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy Sydney-ben, aki akar, az bizony a nagy drágaság ellenére is nagyon korrekt életszínvonalat tud magának biztosítani egy gyönyörű városban. Na persze csak akkor, ha van munkavállalási engedélye, azt pedig nem adogatják egyszerűen idekint.

.

Egyik otthoni jóbarátunk testvérével, Robival különösen sok időt sikerült eltöltenünk, nagyon sok helyi dolgot mutatott meg nekünk, és bár először találkoztunk életünkben, olyan volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Habár már itt nőtt fel nagyrészt Ausztráliában, kívülről fújta velünk együtt a Macskafogó és az Üvegtigris idézeteket. Le a kalappal! :)

.

Egyik este elmentünk a The Ritz moziba, ami egyike Sydney legrégebbi mozijainak. Egy időben be akarták zárni, de jött a megmentő, az ausztrál származású Mel Gibson, aki gyerekkorában ebbe a moziban szívta magába a filmek iránti szeretetét, és megvette azt. Azóta is az ő tulajdonában fut a versenyképes jegy és büfé árakkal. Nagyon hangulatos szép, családias moziról van szó, nekünk a régi Alkotás mozit juttatta eszünkbe.

Ami természetesen Sydneyben is van, az a Chinatown. Fullos Józsefvárosi piaccal és kínai kajáldákkal, kínai kis boltokkal. Igazából semmi extra, pláne nem fél évnyi ázsiai utazás után. :)

.

Viszont a Chinese Garden of Friendship is ott található, ami egy kis kínai zen kert, tavakkal, csobogóval, kínai szobrokkal, mintha csak Kína egyik békés szegletében lenne. 1988-ban adták át a nyilvánosságnak, jelképezve a kínai és az ausztrál nép közötti békét. Vagy inkább a mindent átszövő üzleti kapcsolatukat… :)

.

.

Nagy örömünkre végre múzeumokba is sikerült eljutnunk, amiknek egy része egészen meglepő módon ingyenes, ilyen például a Museum of Contemporary Art és a NSW Art Gallery. Ez utóbbi konkrétan ez egy Műcsarnok típusú múzeum, csodaszép modern és klasszikus képekkel, szobrokkal. Nagyon élveztük az ottani sétánkat, már nagyon hiányoztak nekünk az igényes, szép múzeumok. És íme az egyik ottani kedvenc modern művünk, amelyen 5-10 kilós kőtömbök voltak tökéletesen egy szintben felfüggesztve a föld felett:

És a végére hagytuk a kedvencünket, a „híres” Harry’s Cafe de Wheels talponálló kajáldáját. Nem tudunk elég hálásak lenni már Ausztráliában született új magyar barátunknak, Davidnek, hogy megmutatta nekünk ezt a helyet. Gyakorlatilag ez a budapesti Gogo Hambi és a Moszkva téri (akkor sem széllkálmán!!!) Gomba presszó Sydney-i megfelelője, viszont hambi helyett a híres ausztrál házi pitéket (pie) és hotdog-okat lehet kapni. Az egyik speckó pitéjük úgy néz ki, hogy pite, rajta egy gombóc krumplipüré, azon egy adag zöldborsópüré, és egy kis szósz. Egyszerűen isteni. :)

.

Sydney-ről még ódákat tudnánk zengeni, nagyon megszerettük ezt a várost, de egyenlőre legyen ennyi elég. :) Legközelebb pedig egy 6 napos Sydney-Brisbane-Sydney roadtrippről fogunk mesélni, ami elképesztően izgalmasra és érdekesre sikerült… :)