Előző bejegyzésünkben meséltünk Bali legnevesebb és legturistásabb strandjairól, templomairól. Most pedig folytassuk Bali számunkra érdekesebb, élhetőbb, szerethetőbb részeivel beszámolónkat.
Ubud és környéke.
Na, ezt a helyet nagyon megszerettük. Még Kután béreltünk egy robogót, hogy végigrobogjunk Bali északi és keleti részén, aminek első állomása volt Ubud volt. Eredetileg egy éjszakát terveztünk maradni, aztán a három lett belőle, azért „csak” ennyi, mert már nagyon-nagyon vissza kellett vinnünk a robogót Kuta-ra (ráadásul még el sem indultunk északra meg keletre…). Ubud és környéke Bali művészeti, képzőművészeti központja, mélyen bent a szárazföldön, tenger és óceán nélkül, viszont telis-tele buja zöld teraszos rizsföldekkel, mesebeli kis tradicionális házakkal, kézműves műhelyekkel. Szerelem volt első látásra.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Bár Ubud is nagyon turistás, napközben több száz csoport érkezik buszokkal, hogy 1-2 óra alatt bemutassák az utazóknak a főbb turisztikai látványosságokat gyorstempóban, szétvásárolhassák magukat, aztán mehessenek is vissza Kutára lábat áztatni meg jól beb@szni. Pedig ha valaki egy kicsit is nyitott a szép, igényes, különleges művészetekre, az bizony Ubud-ot nehezen fogja tudni otthagyni. A városban egymást érik az egyedi, designer kézműves boltok, a jobbnál jobb és egészségesebbnél egészségesebb éttermek, legszívesebben mindenhova benéztünk volna, viszont ez kb. 2-3 hét folyamatos mászkálás alatt lenne lehetséges. Ráadásul rengeteg olyan magánszállás is van a városkában, amik első blikkre „semmi extrának” tűnnek, aztán mikor átmenve a szomszédok kertjein, kibukkan egy medence és valami hihetetlen buja, rendezett arborétum, a szobáknak külön kis terasszal, akkor csak nézel, hogy jah, hogy ilyen is van, és közben próbálod összeszedni az álladat. Na, nekünk is sikerült egy ilyen szállást megtalálni. Magára a szobára ráfért volna már egy kis felújítás, viszont az egyik legszebb kerttel rendelkező hostel volt, ahol eddig megszálltunk. És ilyenekből Dunát lehet rekeszteni Ubudban, köszönhetően a tökéletes növénybarát klímának, és a rendkívüli természeti adottságainak. Mindennek a tetejében még árban is lehet teljesen elfogadhatót találni, a mienk (Kajen)) 200.000 Rupiába került reggelivel (20 USD).
.
Na de térjünk a lényegre, mit is lehet Ubudban és a környékén látni. Rengeteg mindent. Talán a legfontosabb és legnagyobb látványosság a Monkey Temple. Ez egy több hektáros park, amin a nevéhez méltóan van egy templom is, de igazából mindenki a majmokért jön ide. Ugyanis nagyjából 4-500 rezidens majom lakja a környéket, akik teljesen magukénak érzik a területet, és az emberekre úgy tekintenek, mint a kajahordó szolgák. Ennyi. Maga a park olyan, hogy akár az Indiana Jones valamelyik misztikus dzsungel jelenetét simán forgathatnák ott, több ezer éves fák, sűrű indák, ijesztő óriási szobrok, rikoltozó majomhordák, őrületes egyveleg. A majmok meg, tényleg leírhatatlan mennyire belesz@rnak a turistákba, élik mindennapi életüket, meg egymás kurkászása, veszekedések, területi harcok, családi idill, minden, ami egy majomcsapat mindennapjaihoz tartozik. És persze nekünk ezt mind meg kellett örökítenünk, két fényképezőgéppel. A nap végére úgy nagyjából 500 képet csináltunk, háromnegyedét a majmokról. :) Íme egy kis válogatás a legjobbakból…
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Ahogy már említettük, Ubudban rengeteg a kézműves bolt. Gyakorlatilag ezen boltok nagy részében a környéken található kis műhelyekből rendelik, vagy szedik össze a termékeket, amelyek meglepően eredetiek és magas minőségűek. Rengeteg európai importőr cég Baliról hozatja az indonéz portékákat, így a kínálat nagyon erős, viszont abszolút megfizethető. Mindenképpen érdemes Ubud környékét is körbejárni, és meg-megállni a kis műhelyeknél, betekinteni a helyiek dolgos hétköznapjaiba, megcsodálni a lenyűgöző termékeiket (úgy mint pl. faáruk, ékszerek, batik textilek, lámpák, díszes bizbaszok, stb., stb.)
.
Aztán Ubudtól néhány kilométeren belül még jónéhány „szent” templomot lehet meglátogatni, mi a Goa Gajah-hoz és a Gunung Kawi-hoz robogtunk el. Őszintén szólva ezek nem nyűgöztek le minket túlságosan, köszönhetően egyrészt az odavezető úton levő töménytelen gagyiboltnak, ahonnan folyamatosan támadtak a „hellomadam”-ok és a „hellomiszterbájszámszing”-ok. Másrészt szinte semmilyen angol nyelvű információ nem állt a helyszíneken rendelkezésre, amikből megismerhettük volna a helyek fontosságát, szentségét. Kicsit sajnos ezeken a helyeken olyan érzésünk volt, mintha már a helyiek sem tisztelnék ezeket a templomokat, csak mint turistamágnesként használnák, hogy minél több mindent adhassanak el, vagy húzhassák le a fehérembert. Példaképpen az egyik ingyenes belépésű templomnál a bejáratnál ült egy figura, akik elénk tett egy könyvet, hogy írjuk be magunkat. A nevek mellett számok álltak. Rákérdeztünk mi ez, közölte hogy hozzájárulások, „same like ticket”. Ügyes, mi?! Ugyanott a „kedvencünk” az volt, amikor az egyik szentélynél ezerrel csápolt egy kis muksó, hogy húdemenjünk oda, mutat valamit. Andi itt már nagyon ódzkodott és hátrált, mivel egyértelmű volt, hogy ez nem lesz nekünk ingyen. Zoli épp lesz@rósabb hangulatában volt, és odament, hogy megmutathassa neki a kismuki, hogy hogyan is kell a szentélynél imádkozni. Miután jól megmutatta nekünk, hogy össze kell tennünk a kezünket, és bólogatnunk a szentély előtt kb. 10 másodperc alatt, már jöhetett is a számára fontosabb rész, finoman felemelt egy kis tálcát, ami alól kibukkantak az 50.000 Rupiák, ezzel is „finoman” utalva arra, hogy akkor tejelhetünk is. 50.000 Rupia, az bizony 5 USD, nem bízta a véletlenre az öreg. Na persze ezt jól kiröhögtük, és hogy ne érje azért szó a ház elejét, adtunk neki 5.000-et. Az öreg még egy ideig mutogatta az 50.000-eseket, de itt már fejcsóválva távoztunk. Sajnos az ilyen élmények kikerülhetetlen részi Balinak, Indonéziának, sőt, igazából egész Ázsiának, ezek a „csomag” részei, tetszik vagy sem. Szóval igazából ha ezeket a templomokat kihagytuk volna sem történt volna semmi… :)
.
.
Ubud környékén falvakon keresztül robogózva esett meg velünk, hogy egyik falunál egy hivatalos személynek látszó pali csápolt ezerrel, hogy álljunk meg. Kezében néhány brossúrával. A következő falu bizony a heron madarak fészkelőhelye, miután egymást érik a rizsföldek. Ezért bizony fejenként fizessünk iziben 15000 rupiát (1,5 dolcsi). Kérdeztük, hogy miért, ez nem egy park, hanem főút. Valóban, de itt sok madár van. Na, ennél a pontnál Andi kiakadt, de szerencsére Zoli türelmesen folytatta a beszélgetést. A mellettünk elhúzó robogósokra és autósokra mutatva megkérdeztük, hogy ők vajon miért nem fizetnek. Jaaa, ők helyiek, volt a válasz. Megköszöntük a segítséget és visszafordultunk, amikor utánunk kiáltott az ürge, hogy oké akkor fizessük ki csak a felét. Felröhögtünk és egy másik úton folytattuk az utunkat. Így is lehet növelni a bevételt. Már akivel...
A másik érdekes élményünk az az Ubud környékén szinte „kötelező” tradicionális helyi táncelőadás volt. Minden este 10-15 előadás közül választhat a gyanútlan látogató, és mivel sok információval nem látják el az embert azzal kapcsolatban, hogy melyik milyen, illetve miről szól, nagyjából találomra választottunk, figyelembe véve ismerőseink korábbi tanácsait, illetve a Lonely Planet javaslatait. Hát sajnos még így is azt kell, hogy mondjuk, hogy valószínűleg mellényúltunk. A „barong dance”-t választottuk, amit Ubud palotájának a kerjében tartottak meg. Rengetegen választották rajtunk kívül is ezt az előadást, így mi már csak az egyik fa tövében kaptunk „ülőhelyet”. A tánc első 20 perce még kifejezetten érdekes és izgalmas volt, amiben több díszes tradicionális ruhába öltöztetett táncosnő lejtett nagyon karakteres, eltúlzott kéz- és szemmozdulatokkal járó táncot, ráadásul mindezt egy 20-30 tagból álló tradicionális zenekar kísérte élőben. Itt még minden, 99%-ban nyugati turistákból álló néző érdekfeszítve figyelte az előadást, aztán amikor egy fura, elvileg majomnak öltöztetett figura is bejött, és úgy 20 percen keresztül ugrándozott a színpadon, az érdeklődés elkezdett erősen lankadni. Egy idő után teljesen elvesztettük a történet fonalát, és már leginkább menekültünk volna, de ők nem kíméltek és összesen egy bő másfél órát pislogtunk értetlenkedve. Állítólag azért vannak jó előadások, amik végig látványosak és érdekfeszítőek, talán majd legközelebb, ha már jól elfelejtettük a látottakat, újra bemerészkedünk egyre… :)
.
Batur tó és környéke:
3 éjszaka után bár még szívesen maradtunk volna Ubudban, egyszerűen muszáj volt tovább indulnunk északra, mivel még körbe szerettük volna robogni mind az északi, mind a keleti partot. Első állomásunk a Batur tó és a környező hegyek voltak. Itt található Bali egyik aktív vulkánja, ami 1964-ben tört ki utoljára.
.
Mivel itt már 1000 méternél is magasabban voltunk, bizony az időjárás is jóval hidegebb volt, mint amihez az elmúlt hónapokban szoktunk, kb. 15 fok körül. Ez alapjában véve nem lett volna baj, de bizony eléggé esőre állt, valamint a robogón
.
Aztán utunk során egyszer csak belekerültünk egy nagyon komoly ködfoltba is, kb. 20 méterre láttunk előre, így a tempónk erősen lecsökkent. Egyszóval imádtuk, amint a robogón remegve, pislákolva zötyögtünk, és próbáltuk kikerülni az úton szanaszét levő tankcsapda méretű kátyúkat.
Tanácsként annyit tudunk mondani, hogy aki le szeretne nyomni egy Bali körtúrát, és a hegyek közé is bemerészkedni, ezt leginkább bérelt autóval tegye, ne robogóval… :)
Amed és környéke:
Ahogy felértünk Bali északi partjára, kezdtünk kicsit felengedni a hidegből. Igazából az északi part közel sem annyira szép és látványos, mint a déli, nem véletlen, hogy szinte minden turisztikai központ délre csoportosult. Ami viszont nagyon látványos, az a fekete színű homok/kavicspart a fehér tarajos hullámokkal. Ahogy az északi parton robogtunk végig kelet felé, próbáltunk valami jó kis éttermet keresni. Aztán úgy 3-4 óra múlva feladtuk, ugyanis nagyjából sehol semmi nem volt. Kis helyi átmenő faluk, munkás emberek, 20-30 kilométerenként 1-1 elitebb, a külvilágtól elzárt szállás, ahol csak méregdrágán lehetett volna bármit is enni. Úgyhogy nem volt mit tenni, elmentünk egészen a sziget keleti csücskéig, Amedig, ahol a Lonely Planet is azt írta, hogy na, ott aztán lesz ereszdelahajam. És tényleg! Ráadásul ismét egy új „világba” csöppentünk, Bali újabb, immár sokadik arcát mutatta meg nekünk. Amed környékén ugyanis kis halászfaluk vannak, és azok a turisták, akiknek a déli Kuta beach és környéke túl sok, valahogy a sziget ezen részére szoktak át, így minden kis faluban van legalább 4-5 szálláslehetőség, kis éttermek, családi búvárközpontok. Minden nagyon kicsi, befogadható, szerethető, belátható, családias.
.
.
Kb 5 perc alatt sikerült nekünk is egy magánszállást szereznünk nagyon olcsón (100.000 Rupia, 10 USD), aminek a fürdőszobája félig nyitott tetejű volt. Ez elsőre nagyon romantikusnak hangzik, hiszen így tusolás vagy wc-zés közben is lehet nézni a csillagokat. Azonban amikor esik az eső, és mondjuk az éjszaka közepén mész ki a wc-re dolgodat végezni, na akkor már nem annyira vicces szarrá ázni… :)
Sebaj, ez legyen a legnagyobb bajunk (nagyjából ez is volt… :)), az egész környék tényleg zseniálisan békés, az árak a Kuta beach árai alatt voltak jóval, szerencsére az éttermet is sikerült jól kiválasztani, úgyhogy hiphop megszerettük Amedet, csak ajánlani tudjuk a Balira látogatóknak, hogy pattanjanak autóba, robogóba, és Kutáról irány Amed, akár több napra is.
Mindennek a tetejében Amedből az út Kuta felé a déli parton elképesztően gyönyörű, és egész jó minőségű is, ami azért Ázsiában nagyon meglepő.
.
.
Egy szó mint száz, Baliba szerelmesek lettünk, tökéletes befejezése volt Ázsiai utunknak. Ausztrália, jövünk! :)
