Tehát ahogy korábban írtuk, egy nap hanoi-i mászkálás után másnap reggel (23-án) ismét korán keltünk, hogy a 8-ra érkező Halong Bay transzfer buszt ne késsük le. Jellemzően a transzfer buszok gyakorlatilag mindig minimum fél órát-órát késnek, amit már kezdünk megszokni, Indiában valószínűleg a késések ideje még több lesz. A kisbusz Hanoi-ból Halong City-be vitt minket, ami 170 km és kb. 4 óra, félúton egy rövid pihenő megállóval. A megállót már úgy vártuk, mint a messiást, mert a szállásról való kicsekkolás után hiába mentünk el közvetlenül wc-re, ez bizony a reggeli kávé-tea kombó után kevésnek bizonyult, különösen úgy, hogy a busz ugye késett fél órát. Szóval a megállóig az utolsó 50 percet már egyfajta koncentrációs meditációs pózban töltöttük, hogy a rendkívül hepehupás és rázós úton a lehető legjobban tudjuk védeni a hólyagjainkat a szétdurranástól. Nem volt éppen mennyei érzés. A megálló után még 2 óra döcögés, és már meg is érkeztünk Halong City-be, ami ritka csúnya egy város, ráadásul teherkikötő is, úgyhogy a turistahajók mellett óriási tankerek is rostokolnak a tengeren.

Egy kis hajóval átszállítottak minket a nagy hajónkra, amivel 1,5 napot töltöttünk Halong Bay-ben és környékén. Egyébként a hajónk kiválasztásánál tipikus volt, hogy a turista irodákban szebbnél szebb színes szagos prospektusokat mutogatnak a választható hajókról és csomagokról, azonban sejtettük, hogy a képek köszönőviszonyban sem lesznek a valósággal. Nagyjából igazunk is lett, a hajó állapotát még egy dörzsölt, minden hájjal megkent hajónepper sem merné „újszerűnek” beállítani a hasznalthajo.hu oldalon. Na jó, azért annyira gáz sem volt szerencsére.  Egyébként 15-en voltunk a turistacsoportban, jellemzően párok (micsoda meglepetés!). Szerencsére a kabinunk a hajó külső állapotához képest igen jól nézett ki, kedves hangulatot árasztott a sötétbarna faburkolat, az ágy a díszfutóval. Nem sokat teketóriáztunk, el is indultunk hamar a kikötőtől magába a híres öbölbe, azaz Halong Bay-be. Halong egyébként valami olyasmit jelent, hogy alámerülő sárkány, ez a név részint annak köszönhető, hogy a hely látványosságai olyan, vízből kiemelkedő sziklák, amelyek összességében úgy mutatnak, mintha egy nagy sárkánykígyó testrészei emelkednének ki a vízből. Már persze csak ha nagyon jó a fantáziánk. :)

.

.

.

Az út az öbölbe kb. 1,5 órát tartott, közben megebédeltettek bennünket a hajón, miközben a háttérben elkezdtek feltűnni a jellegzetes sziklaképek. Az idővel óriási szerencsénk volt, sokan említették nekünk még otthon, akik már jártak Halong Bay-ben, hogy ha rossz az idő, akkor gyakorlatilag az orrunk hegyéig sem látunk, nem hogy sziklákat. Nekünk viszont napsütés dukált, kellemes huszonpár fokkal, enyhe tengeri szellővel. Such a perfect day! Aztán az ebéd után irány a hajóterasz egy Tiger sörrel, és onnantól fogva egyik ámulatból a másikba esés. Sok szép helyet láttunk már az életünkben, de elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez bizony valami tényleg csodálatos része a világnak. Ebből kifolyólag az átlagos percenkénti fényképek száma meghaladta a 15-öt, és sokszor eszünkbe jutott, hogy hogy fogjuk tudni majd később kiválasztani a kétezerháromszáz sziklás fényképből azt a 10-20-at, amelyeket majd a blogba, facebookra fogunk tenni. Az ilyen komoly problémákat hívják úgy, hogy „first world problem”, nagyon sajnáltuk is ám magunkat, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk már megint. Se.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Az öbölbe való megérkezés után átszálltunk a kis transzfer hajóra, amit végig maga után húzott a nagy hajó. Elhajókáztunk a Surprise barlangig, amely egy tényleg látványos barlangegyüttes, több összefüggő teremmel. Kicsit hasonló volt az aggteleki barlanghoz, de azért nem volt akkora. Természetesen ezt a látványt nem csak a mi hajónk utasaival osztották meg, hanem a másik 28 szintén az öbölbe érkezett más hajókkal érkezőkkel is. Azaz nem mondhatnánk, hogy egyedül voltunk a barlangba, konkrétan már a barlangba tartó lépcsőn is sorba kellett állnunk, és várni, hogy szépen elkészülhessen a 2.213.310. fénykép ugyanabból a szögből az öbölről. Írtuk már, hogy nem szeretjük túlságosan a szervezett túrákat? :) El is határoztuk, hogy ha majd egyszer újra lehetőségünk lesz eljönni Vietnamba valamikor, akkor biztosan meglátogatjuk megint Halong Bay-t, de már mi magunk szervezzük le a hajót. Ráadásul egy újdonsült spanyol ismerősünk ötletének megfelelően pont ellenkező irányba csináljuk végig a Halong Bay túrát, mint az összes többi turistacsoport. Így bár biztosan kicsit többe fog kerülni az út, de legalább tömeg és torlódás nélkül tudjuk végignézni a csodálatosan látványos sziklákat, elszeparált öblöket.

.

.

A barlanglátogatás után visszapattanás a transzferhajóra, nyilván mi ketten voltunk az utolsók a csoportból, akik visszaértek… :) A következő állomás a Floating Village volt, ami leginkább egy turistavakító, vízen lebegő rozoga épületegyüttes, volt. Szóra sem érdemes. Viszont itt volt lehetőségünk kétszemélyes kajakba pattanni, és a folyamatosan jövő-menő hajók között kajakozni kicsit, úgy 40 percet. Igazából ez volt az egyik része a programnak, amit a legjobban vártunk, a prospektusban természetesen még az volt, hogy egész délután kajakozhatunk. Aztán ebből lett 40 perc, szokás szerint. Ettől függetlenül nagyon élveztük az első közös kajakozásunkat ezen az elképesztő helyen, akár több órát is szívesen töltöttünk volna a vízen. Úgyhogy ezt is felírtuk a „bakancs listánkra”…

.

.

.

.

A kajakozás után irány a nagyhajó, egy laza vacsora (istenien főztek a hajószakácsok), és elvileg lehetett volna karaokézni. Na, ezt mi inkább kihagytuk, mert hangja egyikünknek sincsen, úgyhogy inkább felmentünk a hajó teraszára, és elpattintottunk két sört, amit még a Floating Village-ben vettünk „ócsóért”, mivel a hajón bár mindent lehetett kapni, de kb. 3x-os áron. És ezzel a sötétben elégedetten néztük az öbölben lehorgonyozott hajók fényeit, a háttérben a sziklák körvonalaival. Mesébe illő volt, örök élmény marad.

.

.

.

(Íme egy rosszul időzített, meglepetés fénykép, majd rögtön utána ugyanez, immár jól időzítve... :)

.

Egy meglepően pihentető alvás után napfelkelte nézés a hajóteraszon, reggeli, és a csoportvezetőnk beharangozta, hogy az eredeti programtól eltérően lehetősége van a csoportunknak támogatni a szegény helyi embereket azzal, ha meglátogatunk velük egy barlangot, ahova bevisznek minket kis csónakokkal. Mindezt röpke 3 dollár / fő díjért, ami igazából pont annyi, hogy senki nem akarta kihagyni a lehetőséget, úgyhogy az egész csoport úgy döntött, hogy menjünk csónakázni. Úgyhogy bepattantunk a transzferhajóba, és elvittek minket a „szegény helyiekhez”. Ez gyakorlatilag úgy nézett ki, hogy kikötöttünk egy vízen lebegő, vadonat új kis házikóhoz, ahol ezerrel jöttek mentek a turistacsoportok. Kis várakozás után (mivel annyian jöttek mentek, hogy nem fértünk fel a placcra sem) már be is pattanhattunk egy csónakba, amiben az egyik „szegény helyi” evezett. Farmerben, ezüst fukszokkal, izompólóban. Ennyit a „támogassuk a lokális közösségeket” kezdeményezésről… Számolgattuk, hogy 15-en szálltunk be a csónakba, fejenként 3 dollárért, és mindezért kb. 15 perc alatt tettünk egy kört egy barlangon keresztül megközelíthető belső öbölben (ami azért szerencsére tényleg gyönyörű volt). Szóval tuti biznisz, egy nap valószínűleg úgy 60-70 turistacsoport tuti megeszi ezt a „támogassuk a helyieket” programot, ami azért már nem rossz pénz, különösen a helyi viszonyokat véve.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Na mindegy, ezt csak mellékesen jegyeztük meg, látni kell, hogy a turizmus sok helyen szinte az egyetlen munkalehetőség, úgyhogy igyekeznek is kihasználni rendesen. A lényeg, hogy maga az öböl szépsége feledtet minden esetleges kellemetlenséget is, tényleg egyedülálló, nálunk bekerült a Top 5 látványosságok közé.

A kis csónakos intermezzó után sajnos már el is kellett indulni a nagy hajóval vissza a kikötőbe, ami újra egy 1,5 órás mesés hajózás volt, miközben még meg is ebédelhettünk. Kell ennél több? Nem, nem kellett, mintegy zen buddhista nyugalmával érkeztünk meg a kikötőbe, és óriási mosollyal köszöntünk el a legénységtől, akik egyébként elképesztő barátságosak, és igyekvőek voltak az út során végig. Ez pedig bőven pótolta a gyakori esetlenségüket a vendéglátás terén.

.

.

Kivételesen ismét várni kellett a kisbuszra, ami visszavitt minket Hanoi-ba, de ezt már rutinból nyomjuk. Aki nem tudja elengedni az európai, percekre pontosan beosztott életvitelt, annak Ázsia nagyon kemény dió…