Az első hét komolyan elfárasztott bennünket több okból is. Egyrészt leginkább bontásból és szétszedésből álltak a napjaink, amik igen energiaigényesek. Másrészt pedig elég elkeserítő volt, hogy folyamatosan újabb és újabb nem várt problémákkal szembesültünk, amelyek egyre lehetetlenebbé tették azt, hogy a Yellow House-ban tervezett 2 hetünk alatt valódi érdemi, újjáépítési munkát tudjunk végezni.

Gyakorlatilag bármihez nyúltunk, bármibe fogtunk, arról kiderült, hogy annyira rossz állapotban van elsősorban a termeszeknek köszönhetően, hogy nem nagyon lehet vele mit kezdeni, le kell bontani. Ráadásul az egyik központi, tetőszerkezet tartó gerenda alját is totálisan megették, így annak a kicserélése első számú prioritássá vált. A projectet vezető ausztrál srácon, Cam-en is egyre jobban látszódott a stressz, az idegeskedés, hiszen ő is egyre inkább szembesült a ház valódi, borzasztó állapotával.

Ez itt a furdoszoba fala, miutan kibontottuk az elso falecet:

Mindenesetre nem volt mese, el kellett fogadni a helyzetet, és kihozni belőle a lehető legjobbat. Mi Andival több ad-hoc bontási feladat mellett bevállaltuk a fürdőszoba és a konyha újrafalazását újrahasznosított farostlapokból, és egy guberált műanyag lapból. Ehhez természetesen le kellett bontanunk a korábbi, termesz rágta faburkolatokat. Az oldalfalakról még viszonylag könnyen ment a dolog, de a plafonról már közel sem volt kellemes az elbontásuk. Ugyanis ezek a burkolatok alkották egyben a tetőtér „padlózatát” is, és Zoli az első héten már megtapasztalhatta, hogy milyen irdatlan állapotok uralkodnak odafent: mindenhol patkány-, és madárszar, irdatlan kosz, mocsok. Na most amikor ezeket farostlemezeket eltávolítottuk, minden rajta levő ocsmányság szépen a nyakunkba és a fejünkre hullott. Ritka undorító élmény volt, az már egyszer biztos. Rég vártuk már ennyire a nap végi zuhanyzást…

A konyhai falak leszedése sem volt sokkal kellemesebb, ott az évtizedek alatt felgyülemlett főzési olaj és zsírfoltokkal kellett megküzdenünk, illetve újabb néhány generációnyi csótánnyal meg pár gilisztával és vagy fél kilónyi termesztojással. De nem adtuk fel, szépen leszedtünk mindent, és miután rengeteg méricskélés után körfűrésszel méretre vágtuk a valahonnan kapott, „alig” használt farostlemezeket, néhány óra szegecselés és farigcsálás után már „új” fényében pompázott a fürdő és a konyha is. Ráadásul Andi az egyik „beszerzési körúton” (egy újáépítendő házhoz mentek ki megnézni, hogy hátha van olyan dolog, ami nekik már nem kell, de nekünk jól jöhet) talált több négyzetméternyi mintás műanyag lapot, amiknek nagyon jó hasznát tudtuk venni a kinti zuhanyzó és a konyha falaiként. Úgyhogy néminemű, pár órás szitkozódó fűrészelés után már el is készült a vízálló, könnyen takarítható konyhafal burkolat, amit nagy elégedettséggel szemléltünk, hiszen ez volt a leglátványosabb újjáépítési munkánk a házban.

Ezt talaltuk a konyhafal kibontasanal... Igen, azok ott csontok.

Ez meg itt egy gekko, aki belemaszott az egyik energiaitalos udito flakonjaba. Onszantabol.

.

A konyha es a furdoszoba kozfala lebontva:

.

Termesztelenites messzel:

Es a konyha uj falburkolata!

.

A folyamatosan felmerülő házon belüli problémák miatt sokszor nem tudtunk bent továbbhaladni a munkákkal, így a kertet és a külső zuhanyzókat is elkezdtük rendbe hozni, felépíteni. Andinak majdnem egy teljes napja arra ment rá, hogy kilegózza, honnan, hány méter, milyen vastagságú csőre, mennyi T elágazásra és L könyökre van szükség a zuhanyzókhoz. Imádta. :) Amikor kicsit besokallt, gyorsan feltört egy kis betont a kertben, hogy a füvesítést is mihamarabb el lehessen kezdeni, meg a gyülemlő agressziót is le tudja vezetni. Egyébként a kő- és betontörés egyértelműen a leghatékonyabb stressz levezető eszköz amit ismerünk, véleményünk szerint minden multinacionális vállalatnál helye lenne egy „kőtörő szobának”, ahova el lehetne vonulni 10 percre lenyugodni. Garantált lenne a hatás… :)

Legozas a kulso zuhany csoelemeivel:

.

 Epul a kulso furdoszoba:

.

.

.

A hét egyik fénypontja pedig az volt, hogy kijött az egyik legnagyobb példányszámú malajziai újság, a Star riportere és fotósa, hogy interjút készítsen a csapattal a projektről, és az általunk alkalmazott újrahasznosító megoldásokról. Leginkább a bambuszrudakból készített kerítések és a használt műanyag ajtókból épített külső zuhanyfalak nyerték el a tetszésüket. A cikk várhatóan a környezetvédelem napja (június 5) körül fog megjelenni, amit nagy kíváncsisággal várunk, hiszen ez egy nagy löketet tud adni a Yellow House népszerűségének, és esetlegesen szponzorok érdeklődését is felkeltheti.

A masik udito esemeny pedig a cicak felbukkanasa volt az epitkezesen. Ime Philip, Nurul munkatarsunk cicaja:

O pedig Marshmallow, a szomszed cicaja, majdnem minden nap meglatogatott minket:

.

A mélypont pedig egyértelműen az volt, amikor kiderült, hogy bizony az egyik tetőszerkezet tartó oszlopot valahogy ki kell cserélni. Nagy szerencsénkre kiderült, hogy a ház tulajdonosa, Shyam, pár héttel ezelőtt talált 3 betonoszlopot, amit hazavitetett magához, „hátha jó lesz az még valamire” címszóval. Így legyen ötöse a lottón, az egyiket mintha az isten is tetőszerkezet tartó oszlopnak teremtett volna. Úgyhogy az anyag megvolt, már csak ki kellett találni, hogy milyen módszerrel helyezzük azt be. Első körben kivágtuk az oszlop körül a plafont, és aláducoltuk a környező keresztgerendákat faoszlopokkal. Ezek után némi google keresgélés után találtunk egy megoldást, amivel holtbiztosan rögzíteni tudjuk az új oszlopot a régi helyén. Úgyhogy nagy levegővétel után egyik nap kiszedtük a helyéről a termeszek által szétevett oszlopot, előkészítettük a betonalapot, és a mi utolsó, szombati munkanapunkon nekiálltunk az iszonyúan nehéz betonoszlop behelyezésének. 

 Keszul a helye a bekerulo uj  betonoszlopnak:

Egy kis deru az epitkezes kozben:

Andi assa a betonalapot:

A ferfibrigad:

ISO Azsia:

Bekerult az alapba a merevitoszerkezet:

Egyutt gyonyorkodunk az uj alapban:

Es mar betonozzuk is az alapot:

.

Ez nem bizonyult kis feladatnak, amit az is nehezített, hogy a korábbi 8 emberből 2-en váratlanul nem tudtak aznap eljönni segíteni, így végül 4 férfi + 4 nő helyett 2 férfi + 4 nő lett a csapat felállása. Nem mondhatnánk, hogy mindent elsöprő bizalommal indultunk neki az oszlop felállításának, benne volt a levegőben, hogy ez meghaladhatja a képességünket. Úgyhogy a ház tulajdonosa ki is adta az ukázt, ha dől az oszlop, hagyni kell, nem szabad megpróbálni megakadályozni.

Irtózatosan kemény 1 óra volt a helyére tenni az oszlopot, több irányból is meg kellett próbálni a behelyezést, és végül még a tető keresztléceit is le kellett vágni, hogy több helyünk legyen az oszloppal való egyensúlyozáshoz. De szerencsére minden jó, ha jó a vége, iszonyú küszködések és izzadások után az oszlop bekerült a helyére, aminek jobban örültünk, mint majom a farkának.

.

Az utokornak a keszitok monogramjai:

Úgyhogy végül egy újabb sikerélménnyel tudtunk elbúcsúzni a Yellow House projekttől. Óriási tapasztalatokkal gazdagodtunk, mind építés technikai és szerszámhasználati, mind tervezési oldalról. Nagyon hasznos volt átállítani a gondolkozásunkat egy olyan irányba, aminél nem az az első válasz egy felmerülő problémára, hogy „veszünk egy újat”, hanem az, hogy „keressünk olyan megoldást, ami a rendelkezésünkre állhat a jelenlegi kereteink között”. Így lesz bambuszból a kerítés, és műanyag ajtóból a külső zuhany… :)

Az is kiderült a projekt alatt, hogy a Yellow House-at megálmodó két „főnök”, Shyam és Dan nagy álmodók, és mint a nagy álmodókat általában, őket is segíti a szerencse a projekt megvalósulásában. Valahogy bármilyen probléma merült fel, nem estek kétségbe, és bizony hamarosan szinte a semmiből szinte mindig történt valami csodával határos esemény, ami segített a probléma megoldásában. Hiába, álmodni merni, és tudni kell… :) Hajrá Dan, hajrá Shyam, hajrá Yellow House!

A munka mellett azért azt is érdemes megemlítenünk, hogy ebben a két hétben pár alkalommal kikapcsolódásképpen bementünk Kuala Lumpur belvárosába is. Két barátunkkal is találkoztunk, Pabloval, a spanyol építésszel, akit Andi még tavaly ismert meg itt tartózkodása alatt, illetve Ray, akivel úton a thai Koh Tao szigete felé, a kompon hozott össze a sors. Bár csak egy-egy vacsorára volt időnk velük összefutni, mindig élmény új emberekkel beszélgetni találkozni, minden ilyen alkalom megerősít minket, hogy mennyire fontos nyitottnak maradni az ismeretlen emberekkel szemben is.

.

.

A két hét alatt az első és egyben egyetlen teljes szabadnapunkon pedig felmentünk a KL tower-be, ami egy telekommunikációs torony és a 421 méterével a világ negyedik legmagasabbja. A KLCC, azaz Petronas ikertoronyba is fel lehet menni, ami a New York-i Twin Tower leomlása után újra a világ legmagasabb ikertornya – de onnan épp saját magát, az ikertornyot nem lehet látni, pedig hát az a legszebb a városban. A sors fintora :). A KL towernek egyébként két kilátó szintje van, a nyitottra potom 99 ringitért, azaz kb 8000 Ft-ért fel lehet menni, a kb 200 méteren lévő szintre pedig „csak” 47 ringgit a beugró. Nyílván ez utóbbit választottuk, hiszen a kilátás mindkét szintről nagyon hasonló. Fent a hatalmas üvegablakok mellett fotók és leírások segítenek beazonosítani mit is lát az ember a messzeségben. Többnyire. Ugyanis a fotók bár csak pár éve készültek, már kifejezetten elavultak és egyik-másik a fotón kiemelt épületet már nem is lehet látni onnan, hisz vagy három másik felhőkarcoló takarja el azt a valóságban. Őrült iramban változó-épülő metropolisz ez a város, úgy tűnik, „kicsit” gyorsabban történnek itt a fejlesztések, mint otthon a 4-es metró építése… :)

Petronas ikertornyok:

.

Az esti szokokut show az ikertornyoknal:

.

Vasarnap reggeli kave az ikertorony food court-jaban:

KL Tower:

.

.

.

.

Kuala Lumpurban egyébként sok mindent nem lehet csinálni a vásárláson és evésen kívül. Utóbbi viszont szuper, hiszen a malájok történelmének köszönhetően rengeteg különféle nemzet konyaművészete volt hatással a helyire. Így kínai, indiai, japán, thai, portugál ételek és ezek keveredéséből adódó finomságok különlegesen ízletes és széles választékot adnak. Az indiai kaja tapasztalatunk szerint is ízesebb és változatosabb itt, mint Indiában.

Surya bevasarlokozpont az ikertorony aljaban:

Délután a Central Markethoz mentünk el, ami egy piac jellegű két szintes épület sok áruval, jó árakkal. Eztán barangoltunk még China Townban, majd a vihar is megérkezett és leszakadt az ég. Ami szuper Ázsiában, hogy ha esik is az eső, továbbra is meleg van, így senki nem menekül úgy, mint otthon, hiszen az eső után könnyű a melegben megszáradni. A zuhé alatt azért mi próbáltunk tető alatt maradni, de bóklásztunk tovább, majd betértünk egy kis kínai teaboltba, ahol teaszertatrás keretében kóstoltuk végig a finomabbnál finomabb teákat.

Jalan Alor kajautca, Chinatown:

.

Little India:

Petaling street bevasarloutca, Chinatown:

Teakostolas egy kinai teaboltban:

Este összefutottunk Ray-jel, akivel vacsi után bementünk a Westin hotelbe, ami egy nagyon menő szálloda. Ott egy kubai haverjával futottunk össze. A srác zenész, aki a testvérével zenélget a szálloda bárjában, egyébként meg Bangkokban élnek. Érdekes életük lehet, az biztos. Imádja a hazáját és szíve húzná is vissza, de megélni ott nem lehet, így új otthon után nézett. Ismerős sztori...

Ray éjjel felvitt bennünket egy kilátópontra, ahonnan az egész városra rá lehet látni. KL egy völgybe épült és mára hatalmas alapterületet foglal el. A város lakossága mintegy 8 mio fő. Nagyon impozáns látvány éjjel.

Ezen kívül az utolsó napunkon mentünk még be a városba egy programra, amire Andi egyik maláj ismerőse hívott meg bennünket. A malajziát népszerűsítő szervezet, a Tourism Malaysia egy Citrawarna nevű eseményt szervezett a belvárosban egy felvonulás és színes programok keretében. Citrawarna azt jelenti, hogy ”a nemzet színei”. A Hop-on Hop off városnéző buszra kerestek turistákat a felvonulásra, amire mi egyből igent mondtunk.

A maláj király és királyné, illetve az ország legfontosabb politikusai és híres emberek előtt vonultak fel az országot és a fő jellegzetességeit képviselő csoportok. Voltak tradícionális maláj kiteozók, dobosok, táncosok, zenészek és színes szobrokkal dekorált buszok, amik az ország szépségeit, érdekességeit mutatták be. Pl az ország tengeri élővilágát vagy természeti kincseit szimbolizáló halak, hegyek vagy a világ legpopulárisabb vásárlási célállomását jellemző Kuala Lumpur-i ikertorony és bevásárlóközpontok másai. A rendezvény előtt megetettek, megitattak bennünket, majd a buszra szállva, zászlót lengetve, integetve gurultunk el a nézők tízezrei és a hírességek előtt. Közben kicsit esett az eső, de nem volt vészes. Óriási élmény volt, fotósok százai fényképezték a zászlólengetésünket, mindenki integetett és mosolygott felénk, így lehetetlen volt nem visszamosolyogni és integetni nekik. Mintha cirkuszi fellépők lettünk volna, csak mi nem valami különleges mutatvánnyal, hanem azzal, hogy külföldiek vagyunk Malajziában. Mindezért a pár óráért egy kis zsebpénzt is kaptunk és ugyanakkor életünk egyik legviccesebb élményében volt részünk.

.

.

.

.

.

A felvonulás után búcsúzóul még kettesben sétáltunk egyet a városban és felmentünk a Sky bar-ba megünnepelni az elmúlt két dolgos hetet. A Sky Bar az ikertoronnyal szemben álló Trade Hotel 33. emeletén lévő felkapott és igen drága bár. Nappal a szálloda spa-jaként és uszodájaként üzemel, éjjel pedig rongyrázó bárként. Valószínűleg erre sem adna engedélyt egyetlen szervezet sem Európában, mert tényleg veszélyes a csúszós vizes padló a bár közepén, illetve az ülőmatracokhoz is egy keskeny pallón lehet csak eljutni. Szemünk előtt felderengett egy csúnyán becsiccsentett magassarkúban tipegő, pöpecre feltupírozott lány képe, aki egyik kecsesnek szánt mozdulatával szépen belepottyan a medencébe. Tuti történt már itt ilyen… Ezt a kis veszélyt viszont maximálisan pótolja a kilátás a városra, az ikertornyokra. Megajándékoztuk magunkat egy Hoogarden sörrel, ami méltó búcsú volt Kuala Lumpurtól, bár hamarosan újra visszajövünk még egy-két napra.

.

.

.

.

.

.

Éjjel hazaérve kezdünk az összepakolásba, így a reggeli 3.30-as ébredésig karcsú másfél óránk maradt alvásra. Következő állomásunk: Indonézia, ahol Zoli még 12 évvel ezelőtt volt, és most lehetősége lesz megmutatni Andinak is az ország páratlan szépségeit.

.