Az éves „családösszetartó” nyaralást most Vietnamban, Phan Thiet mellett a Mui Ne partszakaszon töltjük 4-en (Andi, Zoli, Zoli Anyuja és Gyuri, Zoli Anyujának férje). A kis falvak, amin keresztül eljutottunk ide, azok eléggé visszamaradottak, gyakorlatilag a vidéki Vietnam teljesen lepukkant állapotát mutatják. Mui Ne is egy kis halászfalu, egyik nap bementünk a „központba”, és azzal a lendülettel mentünk is vissza a szállásunkra. Egyébként kb. 10-15 éve kezdték felfuttatni a helyet, azóta töretlenül épülnek a szállodák, éttermek. Közvetlenül a tengerparton egymást követően vagy 100 szálloda van, de a part a „népé”, úgyhogy szerencsére bárki sétálgathat a strandon. Már ha le tud jutni oda, mivel a strand szinte kizárólag az egymás nyakába épült hoteleken keresztül közelíthető meg, az áthaladást a nem hotel-lakóktól pedig a biztonsági őrök nem nézik túl jó szemmel. Szóval elég faramuci a helyzet, ha valaki nem valamelyik partmenti hotelben száll meg.
Mi a Bamboo Village Resortban vagyunk, ami az egyik legszebb kerttel rendelkezik, amit valaha láttunk, konkrétan mintha egy pálmaházban sétálgatnánk. Óriási pálmák, kis tavak, zöldellő kúszónövények, virágzó egzotikus virágok, tényleg fantasztikus. Nem egy nagy, többemeletes szálloda, inkább barátságos, emberi léptékű. Nagyon tetszetős.
A strand pedig szintén gyönyörű, 10-12 km hosszan nyúlik el, amíg a szem ellát. Ami pedig különlegessé teszi a helyet, hogy hamar észre kellett, hogy vegyük, ez bizony a kite-surf-ösök paradicsoma, ebből kifolyólag elég szeles és hullámos. Ez egyfelől szuper, mert remekül el lehet tölteni órákat azzal, hogy a több száz színes kite vitorla suhanását bámuljuk a tengeren, másrészről pedig a folyamatos szél azért a nap végére azért már elég. Arról nem is beszélve, hogy mivel kite paradicsom, sokan jönnek ide megtanulni kite-ozni, ami pedig azzal jár, hogy szinte folyamatos „életveszélynek” vagy kitéve a parti séták alkalmával, mert bármelyik pillanatban a fejedre zuhanhat egy-egy kite vitorla, ami tud ütni rendesen.
Lassan kezdjük megszokni, hogy a frekventáltabb dél-kelet ázsiai helyeken átvették az uralmat az orosz turisták. Tavaly a Thai Pattayán döbbenetesek voltak az állapotok, üvöltő, egész nap mata-részeg, magukból kikelt oroszokkal volt teli az egész város. Itt Phan Thiet-ben is egyértelmű az orosz túlerő, a kite oktató bázisok és némely étteremnél csak oroszul szerepel bármi információ. Valahogy mégis a kissé normálisabbak utaznak ide Vietnamba, talán mert ez még nem olyan trendi, mint Thaiföld, de továbbra sem a kedvenceink…
Eléggé lelassultak itt a napok, reggel futás a parton Andival, aztán nagy svédasztalos reggeli, imádnivaló gyümölcsökkel, aztán pihi, napozás, séta, úszás a tengerben (már amennyire a hullámok engedik, nem nagyon…). És közben olvasgatjuk az útikönyveket, Zoli befejezi az otthonról még be nem fejezett munkát, stb, stb. Nem túl stresszes, elismerjük. Kicsit olyan, mint a vihar előtti csend, hiszen azért a tudatunkban ott motoszkál már, hogy január 17-én kicsekkolunk a szállodából, és vége a jólétnek, jön a kőkemény hátizsákolás. Úgyhogy ezt most egyfajta felkészülésnek vesszük az útra, biztos lesz, hogy vissza fogjuk sírni az itteni nyugit. Abban az esetben majd megpihenünk valahol, nem hajt a tatár…
És akkor jöjjenek a képek...
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
