Goáról kora reggel indultunk Hampiba. A taxi fél 5-re jött, majd másfél óra és a vonatállomáson voltunk. Ott gyors reggeli, Andi zacsis chips, fiúk omlett és chai,  majd folytattuk az utat az alvó vonaton. A vagonban még nem égtek a lámpák, mikor felszálltunk, így eleinte nem is tűnt fel, hogy mennyire mocskos. Zoli leszállt venni vizet, és mikor visszaszállt, már égtek a lámpák, így döbbenten szembesült az elképesztő mocsokkal, le is ellenőrizte, hogy jó vagonba szállt-e vissza. Sajnos jóba.

Zoli napi szólása a vonaton: ezek az utak komolyan növelik a testtudatosságot. Elég benyitni a budiba, a látványra azonnal blokkol a szervezet, leáll, semmi se ki se be. Nehogy aztán ott kelljen kikötni. Megtapasztaltuk, hogy bizony simán el lehet órákat lenni pisilés nélkül is. :)

Délután háromra érkeztünk Hospet-ba, ami Hampi melletti kis szutykos város. Arra számítottunk, hogy a pályaudvaron újra indul a harc a taxiért. Kiderült, hogy egyrészt nincs taxi, csak riksa, és a riksa sofőrök sokkal kedvesebbek és nyugodtabbak a megszokottnál. Egyébként ez egy általános tapasztalásunk, hogy ahogy megy egyre délebbre az ember Indiában, úgy lazulnak be az emberek is, és válnak egyre kedvesebbé. Mindenesetre hermetikusan becsomagoltuk hármunkat és a giga zsákjainkat a riskában és indult a kaland. Riksásunk meglepően bátortalan és lassú volt az eddigiekhez képest. A falun amin keresztül mentünk volt rendes út és zebra is. Ki tudja minek, mert az egyetlen sofőrt sem érdekelt vagy befolyásolt, de legalább a szándék megvolt.

Megérkezve Hampiba kedvesen, tapintatosan próbáltak ilyen-olyan szállásokra bevezetni bennünket, de meglepően korrekten. Csak kapkodtuk a fejünket, hogy ezekkel az emberekkel meg mi történt, szinte normálisak a viszonyok. Mire csatakra izzadtuk magunkat a 35 fokban, beültünk egy bárba a tatyókkal. Kaja után a fiúk találtak egy szállást, ahova be is laktuk magunkat. A szoba picit nagyobb volt mint az ágy, hozzá egy budi és tusoló. Mindez teljesen pinkben. Gyönyörű.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Aki Hampiba érkezik, és teljes nyugalomra vágyik, annak érdemes a folyó túlpartján szállást keresni, mert csendes, békés, ahogy barátaink mondták, nagyon shanti. :) Félóránként jár oda-vissza egy minikomp este hatig. Utána nincs mászkálás, valamit valamiért. Mi a „belvárosban” szálltunk meg, ami lényegében kb. 3 utcából áll. Hampi nagyon kicsi, kuckós, színes, kellemes kajáldákkal, pici boltokkal, kedves, nem nyomulós emberekkel. És nem utolsó sorban óóóóóriási sziklákkal, amelyek szinte ellentmondanak a fizikának, úgy egyensúlyoznak egymáson. Mintha egy óriás játszótere lenne, aki azzal szórakozott, hogy egymásra rakosgassa a köveket. Lenyűgöző látvány.

.

.

.

.

.

Hampi környékén rengeteg hindu templom található, az egész terület az UNESCO Világörökség része. Azt feltételezik, hogy még több templomrom található még a környéken, így ásatásokat terveznek. Ebből adódóan több épületet, éttermet és szálláshelyet is elbontottak, ami a templomhoz túl közel épült. Mindez az elmúlt pár hétben történt. Barátaink két héttel előttünk jártak Hampiban és az egyik éttermet, amit ők javasoltak, mi már csak egy rakás kőhalmot találtunk ott. Feltételezzük, hogy talán voltak korábbi felszólítások, de többektől hallottuk, hogy egy reggel megjelent néhány buldózer és a vendégeknek, dolgozóknak két órájuk volt lelépni. A másik mendemonda, hogy a környéket fejleszteni akarják és a közelben nagy szállodákat akarnak építeni, ezért az egész falut le fogják gyalulni, hogy ne az ócsójános hátizsákosok tudjanak itt megszállni, hanem inkább a gazdag turisták. Az igazságot valószínűleg sosem tudjuk meg, de bárhogy is van, a történet szomorú, hisz a helyiek megélhetésüket, a falu az egyedülálló hangulatát veszti el. Talán mi még valami olyan szépséggel találkoztunk, ami hamarosan már a múlté.

.

.

.

.

.

.

.

.

Hampiba beleszerettünk. A városkép esszenciája, hogy rengeteg békés tehén van, kis riksák és motorok. Autó, nuku. Szinte minden épület bolt, étterem vagy szálláshely, de visszafogottak, plakátok nélkül, szelíden. Rengeteg. többnyire békés majom van a város körül. Fantasztikus romok és tökéletes naplemente pontok a városban és kívül.

.

.

Az első esténken egy kis sétára indultunk, hogy találjunk egy tökéletes naplementenéző helyet hárman, kedvenc útitársunkkal, Gordonnal. Útközben összefutottunk egy nagyon jó fej török lánnyal, Tutku-val, aki csatlakozott a nagy kereséshez. Épp időben érkeztünk meg a romokoz a szikla tetejére, hogy láthassuk a vörös lemenő napot. A török lánnyal olyan jól összebarátkoztunk percek alatt, hogy meg is beszéltünk másnapra egy közös reggelit. Tutku története is nagyon érdekes, Törökországban született, aztán elment a nagy Ámerikába szerencsét próbálni, és egy Amerikában élő rokon „jófejségből” feleségül vette odakint, így megkapta a zöldkártyát egy szivatós kormányzati ellenőrző interjú után. Hollywoodban dolgozott, sokáig filmforgatásokra járt, egy rakás pénzt keresett, majd elcsábította egy volt főnöke a Prada egyik Beverly Hills-ben újonnan nyíló üzletébe, ahol mindenféle filmsztárnak árulta a csilliókba kerülő ruhákat. Ezt egy idő után megunta, és fogta magát, eljött Indiába fél évre. Laza.

Mindenesetre hamar jóba lettünk vele, és reggeli után mindannyian béreltünk egy motort és négyen, Gordon, Tutku és mi nekivágtunk felfedezni a környéket. A motor kifejezés talán egy kicsit erős, otthon talán segédmotoros kerékpárnak hívják az ilyen közlekedési eszközt. Viszont csak 150 rúpia / nap (600 Ft!!!), és a környék felfedezésére tökéletesen megfelelő. Ráadásul a motorjaink dudája nagyon vicces gumikacsa hangon szólt, amivel egész nap elmulattattuk magunkat és sírva röhögtünk egymáson. Szinte nem is kellett a visszapillantóba nézni, hogy ellenőrizzük, hogy megvan-e mindenki, elég volt egy kacsaduda, és már jött is a válaszdudálás hátulról, ami összességében olyan volt, mintha egy nagy kacsacsapat vonult volna végig az úton. Fülig érő mosolyok, hangos nevetések, gyönyörű táj. Estére Gordon el is nevezte a kis csapatunkat Mighty Ducks-nak. :)

.

.

.

A nap méltó lezárása volt, hogy együtt felmásztunk az egyik legmagasabban levő hindu templomához, ahol 360 fokos lehetetlenül szép panorámával szembesültünk. Felérve egy kis muksó isteni chai-t árult, így forró teával a kezünkben néhány emlék csoportfotó után ismét maradandó naplementenézésben volt részünk. Egyébként Hampiban mindenki kötelezően sportot űz a naplementenézésből, annyira tökéletes program.

.

.

.

.

.

.

.

Mivel szerettük volna megismerni Hampi múltját, ezért vettünk egy kis útikönyvet, amiben egy térkép is szerepelt. Azonban hamar rá kellett jönnünk, hogy se a leírások, se a térkép nem használható szinte semmire. Hogy miért? Hát lássuk pl. az leírás egyik bekezdését:

„According to Shringeri inscription, Harihara founded the Vijayanagara kingdom in the Shalivahana Saka 1258 during the Dhatunama samvatsara, on the seventh day of vaishaka, i.e. on the 18th of April, 1336 A.D. He followed the government rules of the Hoysalas. Virupaxa of hampi and Channakeshava of Belur, the family deities of the Hoysalas, become the family deities of the Sangama dynasty too. There was also a caste relation between the hoysalas and the Sangama dynasty.” Ugye mindenki érti? De legalább megpróbáltuk... A térkép meg kb. mintha egy kincses szigetet ábrázolna, ahol különböző rejtélyek megfejtése után lehet megtalálni a kincset:

Másnap reggel átkeltünk a folyón, ahol a komp indulása előtti utolsó pillanatban megérkezett Tutku is egy barátjával, így volt alkalmunk méltón nagy öleléssel elbúcssúzni, és megbeszélni, hogy Ozorán találkozunk, mert már annyi jót hallott Tutku róla. Reméljük így is lesz… Úgyhogy Gordonnal újra hárman kószáltunk tovább a helyi rizsföldeken, majd a sziklákon. Egy előző nap kinézett erődhöz szerettünk volna eljutni tökéletes időzítéssel, délben a tűző napon. Nem sikerült megtalálnunk, mert egy ponton elfogyott az ösvény, és a folyó utunkat állta. Ment a huzavona, hogy most akkor mi legyen, elinduljunk-e vissza a nagyon nehéz, és sziklás terepen vissza a hajóhoz, ám hezitálásunkat meglátta a folyó túloldalán egy helyi élelmes „vállalkozó”, aki vélhetően szűk piaci rést talált, konkrétan eltévedt turisták életmentését. Ránk kiáltott: „Boat?” Naná, akartunk hajót. Egy nagy kerek bambuszból készült wokban átevickéltünk a túlpartra mintegy három perc alatt a komp árának ötszöröséért (azaz 50 rúpia per fő) de ez már csak az élmény miatt is megérte. Imádtuk.

.

.

.

.

.

Bár elképesztően meleg volt, feltűnt, hogy még a helyiek sem fürdőznek itt a folyóban, pedig a víz tisztának tűnt. Később találtunk két táblát is válaszul a miértre. „Figyelem veszély, éles kövek és halálos örvények”, a másik táblán pedig „Vigyázat, krokodilok!”.  Hát ezért nem lubickolnak.

Tovább sétálva a környéken (immár a folyó „jó” oldalán) találtunk még egy hatalmas fát, amire az arra járók kis ajándékcsomagokat, szalagokat, üzeneteket aggattak a kívánságok teljesülése reményében.

Eddigre el is fogyott minden vizünk, de szerencsére találtunk a folyó partján egy kis kunyhót, ahol éppen árultak vizet, chai-t és pakodát (zöldséges falatkák) illetve bundázott sült chilit. Mindenből vettünk egy picit. Olyan volt, mint egy oázis a sivatag közepén, mindezt a helyiekkel. Remek hangulata volt az egésznek.

.

.

Este, Gordonnal való közös utazásunk méltó fináléjaként megnéztünk közösen egy naplementét egy flaska hazai pálinka kíséretében. Gordon arca torzulását le is fotóztuk, nem volt könnyű nevetés közben. Ő nem nevetett. :) Viszont jó előre megbeszéltük vele, hogy ha újra találkozunk valahol valamikor egy jó üveg hazaival megajándékozzuk. Egy jó beszélgetés során megajándékozott bennünket egy-egy karkötővel és egy teknős formájú kis szelencével. Nagyon figyelmes és gondoskodó társunk volt. Ugyan közös első utazásunk ezzel lezárult, de reméljük, hogy barátságunk folytatódik.

.

.

.

.

.

.

.

Gordonnak vissza kellett mennie Új Delhibe, de talán Thaiföldön vagy valahol máshol összefutunk újra. Gyakorlatilag kívánni sem kívánhattunk volna jobb útitársat Gordonnal, elképesztően megkedveltük őt, a humorát, az easy going stílusát, hiányozni fog…  Az alvó buszunk este 11-kor indult Bangalore-ba, majd onnan „kis” (11 órás) várakozás után irány a keralai Kochi és ott egy Ayurvedikus központ.