Thaiföld és a hófehérhomokos szigetei, minden utazó álma. Amikor az ember először eldönti, hogy „na, akkor irány valamelyik thai sziget”, akkor bizony még nem is sejti, hogy mennyire nem könnyű egyet választani a rengetegből. Ilyenkor jönnek az utazási irodák szét-photoshoppolt prospektusai, meg a képek az internetről, és általában még ezek után sem nem tudja eldönteni az ember, hogy hova is menjen. Nagy szerencsénkre az elmúlt években már volt lehetőségünk több felkapott thai szigetet is meglátogatnunk, talán eddig Koh Samui tetszett a legjobban, mert vannak még viszonylag nyugis partszakaszai, egy robogóval könnyedén körüljárható, és az éjszakai bulizásokhoz is megtalálhatóak a dedikált tengerpartok. Szóval minden korosztálynak ideális.

Amikor Koh Lipe-t választottuk ki következő úticélunknak, még nem sejtettük, hogy egy trónkövetelőt látogatunk meg a „legszebb thai sziget” címért versengők közül, de óriási szerencsénkre pont ezt történt.

Lipe az Andamán tenger egyik gyöngye, az ország egyik első tengeri nemzeti parkjának, a Tarutaonak a tagja. A nemzeti parkhoz tartozó szigetek kifejezetten szigorú védettséget élveznek, semmilyen kereskedelmi építkezés sem megengedett. Az egyetlen kereskedelmi tevékenység a mai napig az volt, amikor is a thai kormány megengedte, hogy egy amerikai valóságshow-t (Survivor) ott forgathassanak. Reméljük, hogy ezt a szigort továbbra is sikerül fenntartaniuk, és a nemzeti park egy csodálatos, érintetlen maradhat.

Lipe szigete viszont kikerült a nemzeti park védettség alól, és ennek megfelelően el is indult a szállások, éttermek, resortok kiépítése. Ennek a helyzetnek a háttere az, hogy a szigetet kb. 800 „sea gipsy” lakja, akik nagyjából 100 éve fedezték fel maguknak a helyet, és kezdtek el kolóniát létrehozni. Úgyhogy amikor a thai kormány védettség alá akarta vonni Lipe-t és a környező szigeteket, a sea gipsy-k jogot formáltak arra, hogy építkezhessenek a szigetre, mivel ők már "őslakosoknak" minősülnek. Az engedélyt megkapták, és el is kezdődtek a fejlesztések. Egyébként ők képezik a szigeten a munkások javát, és szerencsére jónéhányan közülük családi vállalkozásba is kezdtek (étterem, utazási iroda, stb.). Nagyon mosolygós, békés, kedves emberek, kifejezetten pozitív tapasztalataink voltak velük kapcsolatban, egyedül talán az volt visszás, hogy bizony pont ők nem figyelnek oda arra, hogy a környezetükben ne hagyjanak maguk után szemetet. Szomorú.

Kiindulási pontunkról, Koh Lantáról már szezonon kívül nem megy közvetlen hajó Koh Lipe-re, úgyhogy ismét kisbuszba szállás, és irány Pakbara kikötővárosa, ahol ettünk egy nyuszi formájú kukoricakrémes pau-t és egy házi kókuszfagyit kókuszdióban. Isteniek voltak... :)

.

Onnan egy kb 20 éves, kicsit retro hangulatú, de annakidején valószínűleg kifejezetten modernnek és fejlettnek minősülő gyorsnaszáddal hajóztunk át Lipe szigetére.

.

.

.

.

.

.

Közel két óra, a tengeri nemzeti parkon keresztül történő hajóút után megérkeztünk egy úszó kikötőbe, a szigettől 300 méterre. Itt azonnal egy kicsit le is nyúltak bennünket hivatalosan, azon a címen, hogy beléptünk a tengeri parkba területére, azaz védett tengeri övezetbe. Ezután a partra vivő taxi long tail hajóért is fizetni kellett, így még a szigetet nem érte a lábunk, de 140 baht elröppent az utazás költségein felül. A nem kicsit túltömött long tail hajóról a megérkezéskor vízbe ugrálva kellett kiszálltunk a csomagokkal. Stílusos, az már egyszer biztos.

.

Első élmények a megérkezéskor: hófehér, liszt finomságú selymes homok, türkiz tenger, üde zöld dombok, apró lakatlan szigetek, napsütés, csodálatos tengeri világ, színes korallok, számtalan halraj. Annyiban más mint az igazi paradicsom, hogy van infrastruktúra, internet, éttermek, boltok, de minden emberi léptékű, családias, szerethető.

.

Miután összeszedtük az állainkat a homokból, elindultunk szállást keresni, mert a neten keresztül drágának találtuk, gondoltuk, majd helyben lepaktálunk valamelyik rugalmas szállodással. Ráadásul ugye már ott is utószezon volt, így bíztunk benne, hogy az árak is lejjebb mennek.

A szállást tekintve szerencsénk volt, mert számos szállást megkérdezve sem találtunk 600 Baht alattit, de aztán a nagy cókmókokkal bandukolás közben egy helyi arc leintett az utcán, hogy van neki szállása, ventrillátorral, fürdővel, meg mindennel, 400-ért. „Kissé” szkeptikusan, de követtük. A parton nyomtunk egy hosszútávfutást a zsákjainkkal, mert a kis muksó szinte rohant, meg aztán rajta nem is volt egy kistáska sem.

Így hamar eljutottunk a sziget másik strandjára (pattaya beach, nem összetévesztendő a thai szárazföldön levő Pattaya-val!!!) az ajánlott szállásra. Szerencsére igazat mondott, tényleg volt minden a bambuszházikóba, ami kell. Azonnal tudtuk, hogy nagyjából megtaláltuk a legjobb ár-érték arányú szállást egész Lipe-n. Ugyan a bungiba csak az nem tudott bemenni, aki nem akart (értsd a bambuszfalakon rácsain még a fénysugár is kedélyesen sütött be), de a célnak tökéletesen megfelelt, nagyon helyes kuckó volt. Hála az ágy fölötti szúnyoghálónak pedig éjszakánként egész kiválóan tudtunk aludni.

.

.

.

.

.

Az első viszonylag kellemetlen meglepetés az volt, mikor körülnéztünk az éttermekben és a boltokban, ugyanis hamar kiderült, hogy Lipe-n minden drágább az átlagnál, minimum 20-30%-kal, egyes dolgok akár 100%-kal. Egy teljesen alap szállás általában 5-700 baht-nál kezdődik, de van pár luxus resort is, azok árát meg sem néztük. Az állandó mérőszámaink is a drágaságot mutatták: 1,5 literes víz 30 baht (15 helyett), éttermi pad thai 90-120 baht (50-70 helyett). Úgyhogy nagyon jó döntésnek bizonyult a részünkről, hogy még a szárazföldön bevásároltunk gyümölcsöket, zacskósleveseket, reggeli péksütiket.

Ezt a (nem annyira apró) kellemetlenséget hamar feledtette a délutáni sétánk, ahol csak ámuldozni tudtunk, hogy ilyen finom, hófehér homok márpedig nem létezik. De tényleg. Olyan, hogy belemarkolsz, és nem tudod utána lesöpörni a kezedről, mint a liszt, úgy tapad hozzá. Ámulatbaejtő. Az első este csak tátott szájjal örömködve sétálgattunk a parton, felmentük a sziget egyetlen utcájára, „A” sétálóutcába. Végig családias hangulatú éttermek, kisboltok, kávézók, az utca közepén hanyagul heverésző kutyák. Mint egy nagy család. A boltok fele már itt is zárva volt, de ez a hangulatból egy cseppet sem vett el.

.

.

.

.

.

.

Másnap szikrázó napsütésben újra mentünk egy kört a sétálóutcán, és lefoglaltuk a következő uticélunkhoz a buszt, valamint befizettünk egy egész napos snorkeling túrára is másnapra. Azért már délután is snorkelingeztünk kicsit közvetlenül a strand előtt, majd a parton kidőltünk az árnyékban.

.

.

.

.

.

.

Andinak sikerült így is napszúrást kapnia, valószínűleg a napon retinaégető fehér homoknak köszönhetően. Este pedig a nap fénypontjaként irány a „sunset beach”, ahol mint a neve is mutatja, minden este a „Gyönyörű naplemente” című műsort játssza el a természet a nézelődök számára. Tényleg lenyűgöző volt, valószínűleg az utazásunk végén csinálunk majd egy külön diavetítést a lefényképezett naplementéinkből… :)

.

.

.

.

.

Harmadik és sajnos utolsó napunkon voltunk hivatalosak az egész napos snorkeling túrára egy long tail hajóval. Reggel, mikor felkeltünk eléggé elkeserítő volt az idő, mivel szakadt az eső. Zoli ki is ugrott az utazási irodához, hogy „csókolom, lesz-e ilyen szar időben is túra”, titkon abban reménykedve, hogy azért ilyen időben nem tartják meg, és visszafizetik a pénzt. Hát nem, egyből két helyi arc ugrott elő, és kezdték el irdatlanul határozottan magyarázni, hogy „hohóóó, hát ez zseniális idő, legalább nem fogtok leégni”, meg „ott a távolban már szakadozik az ég”. Úgyhogy nem volt mit tenni, mentünk esőben snorkelingezni.

Azonban hamar kiderült, hogy vagy valamit tényleg tudtak a helyiek, vagy csak mázlijuk volt, de tényleg hamar felszakadt az ég, és végül kifejezetten gyönyörű időben tudtuk eltölteni a napot, 5 helyen megállva snorkelingezni. Mindenhol kristálytiszta víz, gyönyörű halak, korallok, egy kis parton egyszerű ebéd. Láttunk pár különleges tengeri csillagot és murénát is.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Délutánra jól kiszórakoztuk magunkat, jól el is fáradtunk, plusz az előkészületek ellenére is (azaz bekentük magunkat naptejjel) sikerült kissé leégnünk, ami a következő napi újabb utazás előtt bizony talán az egyik legnagyobb hiba egy hátizsákos utazónál. Zoli ki is dőlt a szálláson, majd miután kissé összeszedte magát, felkerekedtünk, hogy búcsúzásképp egy újabb lélegzetelállító naplementét nézhessünk meg egy finom sör társaságában a „sunset beach”-en.

.

.

.

Tovább utazásunk reggelén, 26-án esővel siratott bennünket Thaiföld, indulás előtt még lementünk a partra méltón elköszönni a szigettől és az országtól. A hajóútra viszont újra kisütött a nap és szikrázó tengeren hasítottunk először a thai szárazföld, majd pedig kisbuszon Malajzia felé.

Köszönjük Thaiföld ezt a felejthetetlen 1 hónapot, amint tudunk, visszajövünk!

Malajzia, here we come! :)